Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/1. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Simmer Lívia: A keresztényi templomos preceptorium "körvonalai" okleveles források és európai párhuzamok tükrében
ARRABONA 2012. 50/1. TANULMÁNYOK Templomos provinciák, a rend szervezeti hierarchiája A Szentföldön alapított új típusú rend, miután regulát kapott az 1128-as troyes-i zsinaton, azonnal megkezdte toborzó és adománygyűjtő körútját a Francia Királyság déli területein. Az első provinciát Provence és Spanyolország északi részéből szervezték meg. A nyugat-európai uralkodók és nemesek korán felismerték a templomosok katonai erejének hatékonyságát; veszélyeztetett határ menti területeket bíztak védelmükre az Ibériai-félszigeten és Kelet-Európábán, az egyes országok belsejében pedig elsősorban gazdasági termelésre alkalmas földadományokkal látták el őket. A folyamatosan terjeszkedő, egyre nagyobb politikai befolyásra és vagyonra szert tevő, pápai és uralkodói támogatást egyaránt élvező Templomos Lovagrend az 1240-es évekre érte el hatalmának csúcspontját. Európában hét — Franciaország, Anglia, Poitou, Aragónia, Portugália, Magyarország, Apulia-Nápoly—, a Szentföldön három — Jeruzsálem, Antiochia, Tripolisz — tartományt alakítottak ki; a XIII. század folyamán pedig Németországban és Itáliában is további két külön provinciát létesítettek. (Zombori 1988, 84.) A rend területi felosztását, szervezeti felépítését és a tisztségviselők hatáskörét a templomos Regula pontosan rögzítette. A 72 pontból álló szabályzatot több alkalommal módosították, kiegészítették; Bertrand de Blanquefort (1156-1169) nagymester irányítása alatt alkották meg a Status hiérarchiques (Szervezeti Felépítés) címet viselő, 147 cikkelyből álló gyűjteményt. (The Rule of the Templars 2005, 13-14.; § 77-223.) A főként földadományokból és birtokvásárlásokból kiépülő, több ország területére kiterjedő, tartományokra felosztott templomos uradalmat jól működő gazdaságok alkották. A rend tulajdonában lévő birtokokat ugyanis elsősorban termelőmunkát folytató commanderiumokba vagy preceptoriumokba szervezték az egyes provinciákon belül. Több commanderium egy nagyobb közigazgatási egységhez, az ún. baiuliahoz tartozott, melynek élén a rangidős preceptor állt. (Riley 2002, 14-15.) A gyakran erődítést, rendházat (dormitorium, refektórium, kápolna), utazók, zarándokok szálláshelyeit, gazdasági épületeket, a művelésbe vont és egyéb (erdő, rét stb.) területeket a commander vagy preceptor irányította. Felettük álltak a tartományi parancsnokok, akiket szintén, olykor a „nagy” megkülönböztető jelző használatával, preceptornak vagy commandernek neveztek. A provinciák elöljárói éves káptalant, gyűlést tartottak a commanderiumok vezetőinek részvételével, ahol az egyes preceptoriumok jövedelmének meghatározott részét, a responsiot gyűjtötték be. Évente egy alkalommal ültek generális káptalant a legfőbb vezetők — a rend élén álló nagymester, helyettese a sénéchal s a hadi ügyekért felelős maréchal vagy marsall — és a tartományok commandereinek részvételével. (Stossek 2002, 10-11.) 50
