Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/1. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Nemesné Matus Zsanett: Csesznek váráról. Adalékok a XIX. századi rege műfajtörténetéhez
ARRABONA 2012. 50/1. TANULMÁNYOK Borzasztóan süvölte önn Kinnyára, ’s gyötrelmére Futott tőle, ’s kerülte. így volt sorsa a’ szegénynek így tűnődött magába így ballagott imádkozott az Istennek hazába így tépték ott a Szerelem Kétség tüze ingeri így forgatták lelkes szivét Indulati tengeri. [238.] Ekképp állott elbusulva a’ Templom ajtajába Nem gondolva mi van rejtve az Ég Kegyes titkába Epesztő bú, ’s gyötrő gondok néztek ki csak szeméből a’ keménység régen ki holt Keseredett szivéből. Most az Hősek csoportjához gyengén lépve járnia Bé kötözve a’ Cseszneki s rajta minden bámula Szorongatva tekéntének Ezek egymás szemébe mert Csezneki nagy Ember volt ’s hires minden tettébe. [239.] Nem halálos a’ seb Hősek Szünnyön a’ szív agsága meg őrizett az Istenség Csudálatos Jósága. Gyönge vagyok igaz, igy szólt De érzem én magamba El megyünk még a’ Törökre Bízzatok csak szavamba. Haljátok, a Bétsi kapu a’ midőn ki rugatott Es a’ magyar ölő hada a’ Törökre rugtatott Hevültömbe a’ mint én is vívni oda nyomultam méltán forró haragomba a’ törököt konczoltam [240.] Már a’ kapu belsejéig a’ Pogány el nyomatott Midőn mérges el szántával újra rajtunk hajtatott Itt egy Spáhi jobb Karomon Sebet ejt, ’s a’ Fegyverem El hull, ’s már á halált várom Ekkor Györfi ott terem. Mint egy parducz a’ vészéibe a’ csatába be rohant Ä Spáhinak egy csapásra Testre földre dűlt, zuhant A’ vért ontó viadalnak Tüze újra kezdetett Györfi erős Karja által sok a földhöz veretett. [241.] El bámulva láttam én őt az ellenség hadával miként bánt volt a’ hatalmas halált szóró kardjával. Győztünk, hálá az Egek [ne] к a’ Török meg veretett De nem tudom örül e’ ő Hogy engem meg menthetett. Hah’ nézzétek miként ált ott Elmerülve buvába Belső Tüze mint emészti szive rejtett titkába Tudom én mi itten az ok Mi a’ szive gyötrelme Tudom, Lányom eránt égő reménytelen szerelme. [242.] Ezzel Györfit bámultából Csezneki fel szóllétja Férjfi ölelések között Karjaiba szorétja. Köszönöm én igy szól hozzá Nemes ifjú tettedet Szivemet te el nyerted ma Add nékem is szivedet. Engedj meg hogy esméretlen Lelked Tulajdonival nem gondoltam buzgón érző szived indulatival. Engedj meg! az atyai szív miveltette azt vélem 182
