Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/1. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Nemesné Matus Zsanett: Csesznek váráról. Adalékok a XIX. századi rege műfajtörténetéhez
NEMESNÉ MATUS ZSANETT CSESZNEK VÁRÁRÓL Nemesné Matus Zsanett CSESZNEK VÁRÁRÓL Adalékok a XIX. századi rege műfajtörténetéhez Magyarországon a XIX. század elején a rege igen kedvelt műfajnak számított, melyet mi sem bizonyít jobban, mint az a — 1818 és 1836 között megjelent — 39 költemény, melyet 1911-ben Szinnyei Ferenc gyűjtött össze. (Szinnyei 1911, 249- 250.) A költők főként a papok, tanárok, diákok közül kerültek ki, és sokaknak ez volt az egyetlen műve. (Tóth 1926b, 298.) A Szinnyei által felsorolt alkotások mintájául a Kisfaludy Sándor tollából született regék szolgáltak, melyeknek műfaji meghatározása közel sem egyszerű. Szajbély Mihály A rege és rokonműfajai a XIX. század elejének magyar irodalmában című tanulmányában arra vállalkozik, hogy áttekintse a regéről alkotott gondolatokat, és egyben megértse a műfaj kialakulásának előzményeit. Szathmáry Károly a mondával rokon műfajnak tartja, csakhogy míg az előbbi szájhagyomány útján terjedő, valós elemeket is magában hordozó, érzelmektől mentes történet, addig az utóbbinak pont a regényesség az értéke. (Szajbély 1999,426-428.) Arany János a rege alatt csodás elemekkel megtűzdelt mondát ért, mely formájában inkább lírai, mint epikai. (Szajbély 1999, 427.) Csokonai ugyan nem beszél regéről, de nyilvánvaló, hogy az eposz három nemének jellemzéséről szóló munkájában a bajnoki epopoea, azaz a lovagi költemények közé sorolhatnánk, melyek jellemzője valamely ember jeles cselekedetének lírai megjelenítése. (Szajbély 1999, 438-439.) A Szajbély által felsorolt példákból természetesen szemezgethetnénk még, de tanulmányunknak nem az a célja, hogy a különböző elméleti megközelítéseket elemezze, hanem általános képet adjon a rege műfajáról. Összességében megállapíthatjuk, hogy a rege — ahogy Szajbély Mihály írja — a „műfajtalanság sajátos műfaja”, mely az epika műnemébe tartozó monda műköltészeti imitációja, melyben nagy szerepe van a lírai és fikciós elemeknek. (Szajbély 1999, 428., 435.) Továbbá a műfajok alakulástörténetét nézve megállapíthatjuk azt is, hogy cselekményének töredékessége és szaggatottá tétele révén balladává, míg a történet részletezése, történeti hitelesítése révén történeti novellává fejlődik. (Szajbély 1999, 434-439.) Nézzük meg, hogy hogyan nyilatkozott a műfajról maga — a mintául szolgáló — Kisfaludy Sándor az 1807-ben megjelent, elő regéit tartalmazó Regék a magyar élőidéiből című gyűjteményében: „Verseimnek neme felöl azt mondom: a kinek tetszik, tartsa azokat verseknek; a kinek másként tetszik, tartsa azokat másnak, miattam versképpen irtt Prózának. [...] Kár azért külömbféle versnemmel élő íróinknak egymás ellen, egymást gúnyolva kikelniek, — egymás lábát, mógyát, öltözetét rágalmazniok, holott az Isteni Poézis szárnyain repiilniek kellene!” (Kisfaludy 1920,10-11.) Itt tehát a szigorú, klasszicista szabályok elutasításának lehetünk szemtanúi, mellyel a költő már a romantika irányába mutatott. Emellett fontos kiemelni az ihletet adó 165
