Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/2. (Győr, 2011)
Tanulmányok - Nemesné Matus Zsanett: Két országgyűlési gúnyvers a győri Egyházmegyei Levéltárból
ARRABONA 2011.49/2. TANULMÁNYOK A költő mindkét előbb említett püspökről, valamint a főpapokról — kiket jezsuita rendeknek nevez — negatív ítéletet mond: „Nézd csak azt a’ veressapkás / Jezsuita Rendeket, / Ezek nem sokat zavarják / Okos szóval a’ csendet. / Nádasdynak vén nagy apja / Tudom nem így érezett, / Mert Hazánk szabadságáért / Nyaka, ’s feje vérezett. / ... / Szepesy, / Csak a Primásságot lesi...” Pedig Szepesynek a kultúra területén, Nádasdynak a szabadságharc idején tanúsított magatartását (nemzeti zsinat összehívását) figyelembe véve tulajdonképpen nem szolgáltak rá a versbeli ócsárlásra. Az okát talán abban kereshetjük, hogy a vers írója protestánsként tette rosszalló kijelentéseit. Az előbb említett személyeken kívül a szerző I. Ferencet, és a Wesselényi-féle összeesküvés vezetőivel (így Nádasdy Ferenc országbíróval is) leszámoló abszolutista I. Lipótot is elutasítja: „Minek hát nekünk jó Király, / Minek így a’jó Ferencz, / Ha az ország’ Nagyjainak / Csak az erszény a Kedvencz? / Jobb így nekünk a’ Tyrannus, / Mint volt első Leopold...” Lipóton kívül még megemlíti a múltból — a már korábban említett II. Rákóczi György mellett — az Albert király halála után kitört polgárháborúban az V. László pártján álló, Hunyadi János ellen küzdő főurakat: Garai Lászlót és Ciliéi Ulrikot. (Engel 2001,241-246.) De olvashatunk Eperjes ellenségéről, Antonio Caraffáról is. Róluk a költő elfogultan a következőket írja: „Emlékezel te Garákra, / Emlékezel te sokra, / Czilleyre, ’s Karaffákra, / ’s több illy Hon-gyilkosokra”. A Felsőbüki Nagy Pálról szóló vers A kéziraton található második vers még címet is kapott: Gúnyvers, mely Thallóczy közlésében nem szerepel. A kéziraton a 40 soros versnek csak az utolsó fele, vagyis a 29. sortól a 40. sorig tartó része olvasható, de szövegbeli különbségek nélkül. Ez a vers a politikába 1807-ben bekerült Felsőbüki Nagy Pálról szól, akit Sopron megye országgyűlési követének választottak, és 1807 után az 1825/27-es, az 1830-as, az 1832/36-os és az 1839/40-es diétára is elküldték. (Sümeghy - Dominkovits 2007, 20-23.) Egészen 1830-ig szónokolt a nemesi adózás, a magyar nyelv és a jobbágyok érdekében, azonban kortársai szerint 1830-tól változás következett be magatartásában és beszédeiben. Kölcsey is gyanította ezt, melyről naplójában is megemlékezik, ám akadtak olyanok is — így pl. Borsiczky István19 —, akik ezt nem hitték el. „[Nagy Pál]... a 825-diki országgyűlés oppositiójának vezére már régóta a kormány kenyerét emészti. Saját javait, lakházán kívül, elköltvén, s szegénységet... tűrni nem tanulván: pénzért a forráshoz folyamodott. [...] Borsiczki ugyan azt vallja: ő Nagy Pált kormány emberének lenni nem hiszi; de e híres embernek, úgymond, egész életében szokása vala, huszonnégy óráig egy végben ugyan azon véleménynek híve nem maradni. Borsiczkinek igaza van e? azok Ítélhetnék meg, kik az embert, kiről szó van, közelebbről ismerik. Hogy vélemények84
