Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/2. (Győr, 2011)
Tanulmányok - Almási Tibor: Évről-évre. Fejezetek Győr képzőművészeti életéből V. 1907
I ALMASI TIBOR ÉVRŐL - ÉVRE FEJEZETEK GYŐR KÉPZŐMŰVÉSZETI ÉLETÉBŐL V. 1907 gait szerte hintsük, szerte plántáljuk... Hogy szükséges-e mindez ebben az anyagiasságtól megfertőzött világban? Hát persze, hogy nagyon is szükséges.” Fényes Adolf: „A vidéki tárlatok a kultúrának eminens terjesztői, különösen nemzet [i] ségi vidéken fontosak, hol a kultúra hivatása, hogy a széjjelhúzó elemeket összehozza.” Szlányi Lajos: „Amit a nyugati államok már régóta gyakorolnak, hogy vidéki vándortárlatokkal hódítják meg a műélvezetnek és műpártolásnak az egész ország közönségét, ifjúságát és népét, ezt a hódító kultúrhadjáratot legújabban hazai művészegyesületeink is meglepő erkölcsi sikerrel kezdették meg... A vidéken, ahol nincsenek állandó galériák és múzeumok, még fontosabb kulturális missziót teljesítenek a tárlatok, mint a fővárosban, ahol a művészetnek annyi temploma van.” Knopp Imre: „A művészet decentralizálását üdvös dolognak tartom. Kulturális missziót végeznek azon művészek, akik vidéken megtelepednek és a lakosságnál a művészet iránti érdeklődést és szeretetet felébresztik.” Edvi Illés Ödön: „A népek eltulajdoníthatatlan kincse nyelvük után a speciális nemzeti képzőművészet. Ez utóbbi nálunk még nincs kifejlődve. Művészeink és művészetünk internacionális. Ezt a hibás fejlődést kell megváltoztatni. Teremtsünk hazai, magyar művészetet! Erre vannak hivatva tősgyökeres, magyar vidéki városaink.” Nádler Róbert: „Azt hiszem, hogy missziót teljesítenek a vidéki kiállítások rendezői, mert alkalmat nyújtanak a vidéki közönségnek arra, hogy a Szép lélekemelő kultuszát megismerje, hogy lassacskán megtanulja, hogyan kell a képekről, a szobrokról az azokban kifejezett eszméket leolvasni és hogy végre talán azt is megtanulják, miképpen lehet ezen aranyhídon keresztül a művészet tündérországába jutni.” Holló Alajos: „Jó, ám vezessen a centrum, de legyen meg a vidéki városoknak, más kulturális téren elfoglalt rangjukhoz arányos képzőművészeti életük is. Első lépés a kötelező rajzoktatás az elemitől kezdve s műkincsek elhelyezése vidéken. A többi magától jön.” Horváth Adorján: „Végre eljutottunk oda, hogy már vidéken is szükségesnek tartják a műtárlatok rendezését. És hogy kell, azt látjuk az elmúlt évekből, mert csak is így lehet a szívet és lelket felemelő szépet nevelni.”32 A tárlatlátogató közönség ízlésének nevelése, amelyet prioritásként, minden mást megelőző tennivalóként határozott meg a decentralizáció kérdésében megnyilatkozó képzőművészek többsége is, tagadhatatlanul, valóban sürgető feladatnak mutatkozott. Az e térten jelentkező anomáliákat jól illusztrálja az a tény, hogy miközben a művészeti ízlés nevelésében, formálásában a kiállítások mellett döntő fontosságot a sajtóorgánumokban közzétett tárlatkritikáknak kellett volna játszani, a Nemzeti Szalon 1907-es győri kiállításáról például —jellemzően az országos viszonyokra is! — a helyi újságokban összességében több szó esett az eseményhez fűződő kiegészítő rendezvényekről, mint a bemutatott művekről és alkotóikról. Kivételt ez alól csak dr. Perl Gyulának a Győri Hírlapban közzétett kétrészes írása jelentett, amely bevallottan azzal a célzattal született, hogy a kevésbé járatos nézőket is bevezesse egy-egy festmény, plasztika, akvarell, rajz rejtett mélységeibe. „Foglalkozni azokkal a művekkel kívánatos csak e szűk helyen — fogalmazott a 213
