Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/2. (Győr, 2011)
Tanulmányok - Paár Ádám: "Jó szocialista és jó polgár". Egy Horthy-korszakbeli munkáspolitikus pályája
PAÁRÁDÁM „JÓ SZOCIALISTA ÉS JÓ POLGÁR" - EGY HORTHY-KORSZAKBELI... lóságukat, egyesüljenek a kommunistákkal egyetlen munkáspártban. Az MKP élén a politikai manőverekben jártas vezetők álltak, akik az illegális pártmunkában szerzett konspirációs tapasztalataikat könnyen hasznosították a kulisszák mögött zajló kamarillapolitikában. Szociáldemokrata versenytársaik, különösen a párt régi parlamenti képviselői gyakorlatlanok voltak ebben a műfajban. A Szociáldemokrata Párt — vérvesztesége következtében — nem bővelkedett a rátermett, vezetési tapasztalattal rendelkező emberekben.13 Ennél is fontosabb volt azonban, hogy a kommunista vezetők mögött ott állt a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet elnöke, Vorosilov marsall, végső soron pedig Moszkva. A Szociáldemokrata Párt napi politikában gyakorlatlan, sokszor naiv vezetői, Szakasits és Bán nem voltak képesek ellensúlyozni a kommunisták részéről érkező nyomást, viszont érzékelték, hogy a munkásság és a szegényparasztság körében sikeres a kommunista propaganda, amelyik közvetlenül a háború után — Moszkva intencióit követve — inkább a nemzeti és függetlenségi, mintsem az ortodox marxista és internacionalista jelszavakat harsogta. A háború utáni társadalmi átalakulások átléptek a szociáldemokrácia idős nemzedékén. Marginalizálódásuk a közéletben elkerülhetetlen volt, mert egy másfajta politikai rendszerben és kultúrában szocializálódtak, ezért sok szempontból nem értették, nem érthették meg az új politikai helyzetet. A legtapasztaltabb szociáldemokrata politikusok túl idősek voltak ahhoz, hogy megtalálják a hangot az iparba hirtelen beáramló új munkástömegekkel, még inkább a szegényparasztsággal. Udvaros az ötvenes évei elején, Peyer és Szeder Ferenc a hatvanas éveik közepén, Malasits a hetvenes évei elején járt. Már nem voltak képesek olyan hatást kifejteni a — nagyrészt átrendeződött — munkástömegekre, mint a háború előtt. A kedvezőtlen folyamatok ellenére a győri pártszervezet — nyilván a múltbéli kedvező tapasztalatok alapján — ragaszkodott ahhoz, hogy az 1945-ös nemzetgyűlési választáson a korábbi időszak jól bevált frontembere, Malasits vezesse a Győr-Moson és Sopron megyei listát.14 A párt győri szervezetének Végrehajtó Bizottsága a „sorrend megállapításához való ragaszkodással” bocsátotta a Malasits által vezetett listát a párt központi vezetősége elé.15 Ez bizonyítja, hogy a helyi pártszervezetek nem feltétlenül vették tudomásul az új körülményeket, és kitartottak a korábbi helyi politikusok mellett. A győri pártszervezet ragaszkodása Malasits személyéhez kiélezte a viszonyt a budapesti pártközponttal. A konfliktus megvilágítja az „idős” és az új szociáldemokrata politikusgárda közötti szemléleti és taktikai ellentéteket. A győri pártszervezet Végrehajtó Bizottsága 1945. október 10-i ülésén elutasította a listavezetői hely átengedését a budapesti központnak, és Malasitsot javasolta a választókerületi lista élére.16 Malasits ugyanakkor rendelkezett egy behozhatatlan relatív hátránnyal: a kommunistákkal való együttműködést elutasító, a kommunista retorika által csak Jobboldali szociáldemokratának” nevezett Peyer Károly híve, vagyis a kommunista pártzsargon szerint „peyerista” volt.17 119