Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/1. Tanulmányok T. Szőnyi Eszter emlékére (Győr, 2011)
Vályi Katalin: Hőlégfúvó kemence Szer monosotrában
ARRABONA 2011.49/1. TANULMÁNYOK Mindebből nyilvánvaló, hogy a légfűtő kemencék a két fő típusnál többféle, azoktól némileg eltérő módon is megvalósíthatták a hő leadását, illetve továbbítását. Ugyanerre utal az egri püspöki palota kemencéjével kapcsolatban az a megfigyelés is, hogy a tíz téglából falazott, kettős rétegű hevederív fölött a „boltozatszerűen” elhelyezett patakkavics borítást agyagba rakták. (Kozák 1990, 364.) Tehát ebben az esetben sem lehetett szó arról, hogy a kavicsok között, mintegy azok által megszűrve jutott volna fel a meleg levegő a fűtendő térbe. A boltozatnak — és azzal együtt a kavicsborításnak is — pusztán hőtároló szerepe volt itt. A zárt boltozatú fűtőkemencék hőelvezetésének egyik szép példáját mutatja Runneburg (Weißensee) középkori berendezése. (H. Gyürky 1996, XXXVI. kép.) A kemenceajtó fölött egy átlyukasztott kő volt beépítve a homlokzat falába, akárcsak a boltozat közepébe: az utóbbihoz bizonyára egy légcsatorna csatlakozott, ami a meleg levegőt a fűtendő helyiséghez vezette. Hővezető légcsatornákról más lelőhelyek esetében is van tudomásunk. Mindjárt a margitszigeti 1. sz. kemencénél olvashatjuk, hogy a kemence északi fala mellett 15 cm széles légakna volt kialakítva — hogy ez hova vezetett és mi módon, arról nem tudunk. (Feuerné Tóth 1963, 430.) A kánai apátságban a kemence hátoldalába egy négyzetes kő volt beépítve, a közepén egy durván kifaragott nyílással, mögötte azonban a légakna már nem volt meg. (H. Gyürky 1996,100.) A budai domonkos kolostorban a „Studium generale” azaz az iskolaterem fűtését szolgáló, 2. sz. kemence fölött a falban légaknát (kürtőt) figyeltek meg, ami alapján feltehető, hogy a meleg levegőt más helyiségekbe is tovább vezették. (H. Gyürky 1981, 102.) Ezekben az esetekben azonban sajnos nem tudjuk, hogy hogyan, milyen módon - útvonalon vezettek a légcsatornák. Többet árul el erről az esztergomi királyi palota, ahol a 12. század végi falazatokban feltárt négyzet átmetszetű falnyílásokat, illetve járatokat padló- és falfűtés maradványainak határozta meg Zolnay László. (Zolnay 1960, 78.) Hasonló kőcsatornákat tárt fel már 1943-ban Csemegi József az általa gótikus királynéi várnak vélt óbudai Kálvin utcai romterületen, melyet ő is egy padlófűtés tartozékainak határozott meg. Ugyanezeket a kőcsatornákat 1949-1951-ben Zolnay László ismét feltárta, de többet neki sem sikerült megtudnia róluk. (Zolnay 1960, 78.) Annyi mindenesetre kiderül mindebből, hogy a padló alatti fűtőrendszer részeként (vagy azt helyettesítendő?) léteztek a meleg levegő továbbítására szolgáló, falban elhelyezett légcsatornák. Ezeknek természetesen csak a kőből, vagy téglából készített változatai kerülhetnek elő szerencsés esetekben ásatásokon. A föld alá mélyített tüzelőberendezések használhatóságának egyik legfontosabb megoldandó kérdése a keletkező rengeteg füst elvezetése lehetett. A kemencék egyik gyakori elhelyezési módja éppen ezt a célt is szolgálta: igyekeztek úgy építeni őket, hogy a tüzelőnyílás egy keresztirányú fal alatt legyen. így az előtér, ahonnan a tüzelést végezték, már másik helyiségbe esett, a kémény kürtőjét pedig könnyűszerrel megépíthették a tüzelőnyílás feletti falszakaszban. Erre mutat jó példát a már sok szempontból említett Margitsziget 1. sz. kemencéje. (Feuerné Tóth 1963,442.) 380
