Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/1. Tanulmányok T. Szőnyi Eszter emlékére (Győr, 2011)
Székely Zoltán: Unger Alajos antik szobrokról készült akadémiai tanulmányrajzai
ARRABONA 2011.49/1. TANULMÁNYOK kólaként definiálta, ahol a képzés gerincét az antik alkotások másolása jelenti CZeichenschule nach den Antikén für Maler, Bildhauer...), mivel „a növendékeknek a természetes illetve mesterséges fénynél való, antik előképek utáni rajzolás és modellálás révén kell elsajátítaniuk a plaszticitást, a helyes körvonalat, a szép formát, és ezen túlmenően a festőknek a fényárnyékot és a félárnyékot is”. (Hagen 2002, 17.) Az 1812-es reform után kiadott akadémiai statútum mindenki számára — bármely osztályt is látogassa — kötelezővé tette a legkiválóbb antik szobrok és büsztök rajzolását (Zeichnung und Modellierung nach den vorzüglichsten Statuen und Büsten des Alterthums). (Statuten 1812, 17.) Mindazonáltal épp a bécsi akadémia környezetében fogalmazódtak meg azok az aggályok, amelyek kétségbe vonták az általánosan követett pedagógiai gyakorlat hasznát. A már említett Johann/Hans Rudolf Füssli 1801-ben idézett „némely ítészeket”, akik szerint „az antik szobrok felületének finomsága és körvonalaik eleganciája nagyobbrészt elvész az öntvényekben, amelyek úgy adják vissza az eredetit, mintha csak ködön keresztül látnánk.”17 (Hagen 2002, 53.) Az eredeti (Original) és a másolat szembeállítása az eltérő fizikai sajátosságokra épül, amely a gipszöntés technikai korlátain illetve a gipsz és a márvány eltérő anyagi minőségén alapul. Ezek következményeként jelenik meg a finomság és az elegancia fogalmával körülírt esztétikai különbség. A gyakorló művészként s földmérőként is tevékenykedő Füsslit az eredetiségről folyó diskurzusnak az alkotás és az alkotó egyediségét hangsúlyozó megállapításai még nem érintették meg. Az eredeti és másolat közötti distinkció inkább az olyan véleményekkel polemizált, mint amilyet néhány évtizeddel később a bécsi tanulmányai után Itáliában utazgató, és „Laocoon remek szobrát” —jelen esetben kópiáját — a velencei akadémián lerajzoló Barabás Miklós fogalmazott meg: „az antik szobrok gipszöntvényein még tisztábban lehetett az izmok árnyalatait tanulmányozni, mint az eredeti mocskos márványszobrokon.” (Barabás 1944, 111.) A Füssli által idézett gondolatmenet második része a winckelmanni esztétika tételeit visszhangozza, amennyiben az antik szobrokat és azok gyarló gipszkópiáit a természet elé helyezi. (Hagen 2002, 53.) Füssli bátortalan s az akadémiai képzés fundamentumát érintetlenül hagyó kritikájánál radikálisabb nézeteket vallottak a néhány évvel később fellépő nazarénusok. Az 1809-ben megalapított Lukasbund tagjai nemcsak a klasszicizmus szellemével, normatív esztétikai konstrukciójával és merev kifejezésmódjával fordultak szembe, hanem az akadémiai oktatás egész rendszerével is. Miközben szorosabb mester és tanítvány viszonyt követeltek, elutasították a rajz elsőbbségét és éles támadást indítottak a Gipsantike illetve a mintaképek másolásának elve ellen. „Az akadémiai rabszolgastúdiumok sehova sem vezetnek... — írta Overbeck már 1808-ban — A mai festményekből hiányzik... a szív, a lélek és az érzés” (Das sklavische Studium auf der Akademie führt zu nichts... Eins fehlt in allen neuern Gemälden... Herz, Seele, Empfindung!). (Mai 2010, 150.) Franz Pforr megtagadta, hogy a „gipszókor” élettelen mintaképei után rajzoljon (leblose Vorbilder der Gipsantike nachzuzeichnen) (Grawe 2011,4.), Johann Scheffer von Leonhardshoff pedig megsemmisítette aka-308
