Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/1. Tanulmányok T. Szőnyi Eszter emlékére (Győr, 2011)
Mráv Zsolt - Gabrieli Gabriella: A scarbantiai Iseum és feliratos emlékei
-ARRABONA 2011.49/1. TANULMÁNYOK tam. XI, 27). Mindkét helyen végeztek Ozirisz beavatásokat, amelynek során a beavatott a kripta (Nílus) vizének segítségével azonosulhatott az istenséggel. Nem kizárt, hogy a scarbantiai Ozirisz kultuszhelyen is építettek ilyen kriptát (talán a pódiumon belül vagy az udvaron) és itt beavatásokat is végeztek. Ennek bizonyítása azonban csak további ásatásoktól, illetve egy föld alatti kripta előkerülésétől várható. A titkos tanításokba beavatottaknak, a müsztészeknek fogadalmuk tiltotta, hogy bárkivel is megosszák tudásukat és tapasztalataikat. Gondolati tartalmáról Apuleius mégis leírt néhány apró, de annál sokatmondóbb részletet. Luciusszal talányosán elmondatta, hogy beavatása során „a halál határán jártam... és visszatértem”. Tehát a beavatás ceremóniájához hozzátartozott a halálélmény, Ozirisz halálának személyes átélése. Ennek során a beavatott valóban azonosult Ozirisszel és szimbolikusan meghalt, majd örök életre ébredve csodálatosan életben maradt. Ez a „feltámadás” pedig megtapasztalható valósággá lett a másnap reggel felébredő beavatott számára. Ozirisz személyesen is megjelent Lucius álmaiban és tanácsot adott vagy parancsolt. Az istenség misztériumát Rómában is megünnepelték, ezért nem kizárt, hogy ilyeneknek egykor az ókori Sopron is helyet adott. Magáról a misztérium ünnepről keveset tudunk, többek között azt, hogy éjszaka zajlottak és ennek során alvilági jeleneteket is bemutattak. (Kleibl 2009, 140-141, 144-145.) A scarbantiai Ozirisz-felirat másik érdekessége az állító személye, Publius (?) Domatius Ingenuus, aki ízisz helyi papjának (sacerdos Isidis) nevezte magát.36 A Scarbantiához hasonlatos vidéki kisvárosok egyszerűbb szentélyeiben általában csak egyetlen pap szolgált, aki egyedül — bár nem segítség nélkül — vezethette istennője szentélyének ügyeit.37 (Kleibl 2009, 158.) Ozirisznek szóló adománya miatt valószínűleg az isten nagy tisztelőjét láthatjuk benne, aki az Ozirisz misztériumokba is bavatást nyert. Az ízisz pap a Domatiusok családjába tartozott. A családnév Itálián kívül rendkívül ritkának számít. (Alföldy 1969,82; Lőrincz 1999,104.) A Római Birodalom európai provinciáiban viselőivel mindössze két helyen találkozunk. Egyikük a dalmatiai Narona (ma Vid, Horvátország) városában telepedett le, származását tekintve dél-itáliai lehetett. (CIL III 8459 — cf. p. 2258 = ILJug 1893. Alföldy 1969, 82.) Sokkal érdekesebb számunkra a másik Domatius család. A kereskedőként (negotiator) megnevezett családfőnek, Publius Domatiusnak, Publius fiának síremléke (17. kép) ugyanis a burgenlandi Alsópéterfán (Unterpetersdorf, Ausztria) került elő (CIL III 4251 - cf. AE 1992, 1393.),38 amely az ókori Scarbantia territóriumán, a várostól déli irányba mindössze 10 kilométer távolságra fekszik. A sírfelirat szövege a következő: P Domatius | P(ubli) f(ilius) Ter(etina) Citio \ negotiator \ h(ic) s(itus) e(st) |5 et Domatiae \ P(ublii) l(ibertae) Vimpiae \ coniugi eius \ P(ublius) Domatius | Peregrinus 110 parentibus | posuit. A sírsztélén említett elhunyt nevének pontos olvasatát és a család ez alapján rekonstruálható történetét Alföldy Gézának köszönhetjük. (Alföldy 1990, 207-212., Taf. 4a (= AE 1992, 1393).) P. Domatius P(ubli) f(ilius) Ter(etina) Citio ne-226
