Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/1. Tanulmányok T. Szőnyi Eszter emlékére (Győr, 2011)
Melis Eszter. Adatok a Tokod-csoport nyugati elterjedéséhez
ARRABONA 2011.49/1. TANULMÁNYOK 2000, 28.; Kiss 2002, 482.) Elsőként Torma István a balatonakali sír leleteinek elemzése kapcsán jutott arra a következtetésre, hogy a Tokod-csoport a „Kisapostag-kultúra” 3. fázisával egykorú. (Torma 1978, 24.) A dél-dunántúli késő kisapostag-korai mészbetétes leletanyagok vizsgálata is azt erősítette meg, hogy az átmeneti fázis a Tokod-csoporttal, és részben a korai dél-dunántúli mészbetétes kultúrával egykorú. (Honti - Kiss 1996, 25.) Ez az időszak az újabban feltárt, a korai, kisapostagi időszaktól, a mészbetétes kerámia kultúrájában folyamatosan használt bonyhád-biogázüzemi temető III. fázisának feleltethető meg. (Szabó 2009, 62- 64.; Szabó 2010, 112., 6. t.; lO.t.) Ugyan egyelőre újabb feldolgozás nem született témában, a magyarországi bronzkor kutatásban elfogadott, hogy a kora és középső bronzkor fordulóján (RBA1- RBA2 fordulója), a Duna és Ipoly vidékén a Hatvan-kultúra Tokod-csoportjáról, mint önálló kulturális elemről beszélhetünk, amelynek kerámiainventárjához a klasszikus hatvani kerámia mellett a tölcséres nyakú, nyomott gömbtestű, gazdagon inkrusztált, „tokodi” bögretípus is hozzátartozik. (Bándi 1963, 38-45.; Tab. IV.,V.; Bándi 1963-1964, 67., 70-71.; Bándi 1984, 262.; Benkovsky-Pivovarová 1998- 1999, 132.; Kiss 2000, 17., 3. t.; Kiss 2002, 480.; Abb. 3., Abb. 8.) A lelőhelykataszterek alapján úgy tűnik, hogy a Tokod-csoport a Bándi által feltételezettnél nagyobb területre terjedt ki, északon a Garam és az Ipoly közére, délen Tatabányáig, keleten Piliszentlélekig, nyugaton talán Győrig terjednek lelőhelyei. (Kiss 2002, 480.) Komárom-Esztergom megyében Nagyigmándról ismertek legnyugatibb leletei. (Cseh 1999, 47., 79.) A csoporthoz sorolt lelőhelyeket (pl. Maié Kosihy (Ipolykiskeszi), Salka (Ipolyszalka), Vráble (Verebély)) a szlovák kutatás azonban továbbra is a Hatvan-kultúra lelőhelyeiként tartja számon. (Furmánek et al. 1999, 41., Abb. 8.) A szlovákiai bronzkor összefoglalása a Hurbanovo-típust ugyan még külön tárgyalja (Furmánek etal. 1999, 39.); újabban Vladimír Mitas Bajc (Bajcs), Hurbanovo (Ógyalla) ésNesvady (Naszvad) Aunjetitz sírjaiban előforduló dunántúli bögrék és a temetők kronológiai elemzése kapcsán szintén arra a következtetésre jutott, hogy a csoport léte nem elfogadható, legfeljebb a kutatástörténetben lehet ún. "Hurbanovo-típusról" beszélni. (Mitas 2004, 295-296.) Az Eszak-Dunántúl és Szlovákia határvidékén, a Tokod-csoportban az Aunjetitz-, Hatvan-kultúra, valamint a „Kisapostag-kultúra” kései fázisának kölcsönhatása figyelhető meg, amelynek eredménye a dunántúli mészbetétes kerámia kultúrája Esztergom környéki leletanyagában is megmutatkozik. (Torma 1980-1981,66-67.; Torma 1996, 46.; Cseh 1999, 29., 34.) Valószínű, hogy ez az átalakulás az északi területeken hosszabb ideig eltartott, Vadász Éva feltételezése szerint a középső bronzkor 2. periódusába is átnyúlhat. (Vadász 2001, 41-43.) A Tokod-csoport hosszabb élettartamát támasztja alá Torma István megfigyelése is, miszerint a nyergesújfalui sírok anyaga az ipolyszalkaiakkal (Salka) összevetve fiatalabb fázist képviselhet, a textilminta viszonylagos ritkasága, és a bögrék gazdagabb díszítése alapján. (Torma 1996, 45.) A Tokod-csoport belső időrendje azonban a közölt leletanyagok kis mennyisége miatt nem kidolgozott. 188
