Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/1. Tanulmányok T. Szőnyi Eszter emlékére (Győr, 2011)
Kücsán József: A háziadó (Domestica) Sopronban, 1792-1849
ARRABONA 2011.49/1. TANULMÁNYOK adónemet vezettek be az állandó adók sorába. A rovatok között ez az új adó a korábbról már ismert „Domestica” (háziadó) néven jelent meg, s ezzel — paradox módon — állandósították a különadók egyikét. Úgy tűnik, rendszeressé tételével a legpraktikusabb módját találták meg annak, hogy vele a hadiadó állandó emelkedését, majd a századfordulón jelentkező inflációt folyamatosan követni tudják, s lehetőség szerint az adóbevételek reálértékét szinten tartsák.5 A háziadó annyiban megőrizte „rendkívüliségét”, hogy számított adóként iktatták be, azaz nem konkrét vagyontárgy, vagy kereset után vetették ki, hanem összegét az egyes, aprólékosan kiszámított adótételek részösszegeinek összeadásából keletkezett alapadó összegének bizonyos hányadában (az adónövekedés és a pénzromlás által megkívánt százalékban) határozták meg. így, a díjtételek változatlanul hagyása miatt, az egyes sorok részösszegeit nem kellett évente újraszámolni, s az alkalmazott egyszerűsítéssel beláthatatlan mennyiségű számítási munkát és lehetséges tévedést, munkaerőt és munkaidőt takarítottak meg.6 Az adóhatóság ezzel érte el, hogy az évtizedek alatt kidolgozott és begyakorolt adminisztráció egészén nem (vagy csak indokolt esetben, keveset) kellett változtatnia. E módszerrel elegendő volt az adózónkénti hosszabbrövidebb tételes felsorolások utolsó két sorát évről évre módosítani: az alapadó megadott hányadát kiszámítani, majd a két tételt összeadva az éves rendes adót megállapítani. A háziadót nemcsak az egyes adózókra, de azonos számítási kulccsal a céhekre is kivetették, rendszeressé tételét pedig azzal indokolták, hogy a beszedett öszszeget a városi adminisztráció működtetésére fordítják.7 (Thirring 1939, 211.) Az új adónemmel első esetben az 1791/1792. katonai évre készült adókönyvben találkozunk, az akkori számítás mértéke pedig az alapadó 28,33%-a volt. Ez azt jelentette, hogy az éves adót több mint negyedével emelték meg. Az alapadót alkotó különböző adótételek összegeinek bemutatására és az összegek egymáshoz viszonyított arányainak érzékeltetésére álljon itt példaként a részletesen feldolgozott 1809/1810. adóév összesítő diagramja. (1. ábra) Mint látjuk, az alapadóban a legnagyobb summát az épített ingatlanokra, a város lakó- és gazdasági épületeire vetették ki. Ez pontosan jelzi, hogy a korszakban már a lakások kiadása utáni bérjövedelem volt a legfontosabb bevételi forrás. Jelentős, de az előző tételnek csak a fele a szőlőskertekre, s egynegyede a kereskedők tevékenységére kirótt alapadó.8 A további felsorolt összegek egyre csökkenő értékeket mutatnak, egészen a szőlőskertek és gyümölcsösök között kis számban előforduló irtványokért kifizetett 33 forintig. Ez, a teljes adóbevételhez mérve jelképesen csekély összeg jól mutatta királynak és polgárnak egyaránt, hogy a hatóság figyelme minden, még a legkisebb hasznot hozó vagyontárgyra is kiterjedt, s nem habozott azt jövedelmezőségéhez mérten meg is adóztatni. A háziadó kiszámítására 1792-1849 között évenként megállapított százalékos értékeket grafikonunk ábrázolja. (2. ábra) Mint látjuk, a bevezetést követő első évtizedben a számítandó érték 23,33^12% között hullámzott, a legtöbbször az egyharmados arányhoz volt közel. Nem feledkezhetünk meg róla, hogy ezek az évek a Franciaországgal vívott permanens és túlnyomóan vesztes háborúk, ebből következően a kifizetendő hadisarcok, az emelkedő hadikiadások időszakát jelentették. Ezért a következő, 1802-1811 közötti évtizedben a szakadatían pénzromlás mellett az adók folytonos növekedése, illetve a pár éven át azonos, magas szinten való rögzülése nem meglepő.9 Úgy látjuk, hogy nagyobb mérvű, az infláció által indokoltnál meredekebb emelkedés azokban az esztendőkben figyelhető meg, amikor egyrészt a háború ismét 172
