Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/1. Tanulmányok T. Szőnyi Eszter emlékére (Győr, 2011)
Horváth Ciprián: Rusovce/Oroszvár 10-11. századi temetője
HORVÁTH CIPRIÁN RUSOVCE/OROSZVÁR, SL. 10-11. SZÁZADI TEMETŐJE Mint említettem, tudományos közlemény először 1898-ban látott napvilágot a temetőről. Ezt követően azonban kissé kikerült a kutatás figyelmének köréből, majd csak az 1920-as évek második felében kezdett foglalkozni vele Fettich Nándor. A temető sírjainak leletanyagát Mosonmagyaróváron tanulmányozta, s 1927. augusztus 7-én le is rajzolta a tárgyak egy jelentős részét (5. kép). Talán ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy 1938-ban László Gyula helyett Fettich szállt ki a helyszínre, s mentett meg 3 sírt. Fettich, a hagyatékában lévő egyik fotótábla szerint, mely az 1943-ban feltárt egyik sír leletanyagát mutatja be, a továbbiakban is figyelmet fordított a temetőre. Feltehető, hogy érdeklődése a — nála régies formában szereplő — „Kettlach” kultúra feldolgozását célzó monográfiája kapcsán éledt fel (Mesterházy 2001, 457-458.), hiszen e sír unikális lelete volt egy bronz kapszuladísz. Feltehetően erről a leletről tájékoztathatta a későbbiekben Váczy Pétert is, aki az ő szóbeli közlésére hivatkozva említette Rusovce/Oroszvár temetőjét a Köttlach jellegű tárgytípusok Kárpát-medencei felbukkanása kapcsán. (Váczy 1970, 24., 59. j.) Fettich a nemzetközi kutatás számára is szolgáltatott információkat a temetőről, így Jan Eisner 1933-ban Fettichre hivatkozva említette a Kárpátok völgykatlanában fekvő Rusovce/Oroszvár temetőjének egyszerűbb ékszereit és bizánci jellegű leleteit (Eisner 1933, 255., 261-262.). Az 1942-43. évi ásatások közben, majd lezárultuk után is rögtön jelentek meg a temetőről előzetes jelentések (Botytyán - Nemeskéri 1942; Bottyán - Nemeskéri 1943; Nemeskéri 1942; Nemeskéri 1943; Nemeskéri 1947), s feltehetően ekkor fotózták le az addig feltárt sírok leleteit is, több sír anyagát közös fotótáblán, ám egymástól síronként elkülönítve. A temető antropológiai feldolgozása is elkezdődött röviddel a feltárás befejezése után, s az 1940-es évek második felében teljesen el is készült. Nemeskéri egy 1949-ben kelt levelében már erről számolt be Szőke Bélának, felvetve az esetleges szlovákiai kiadás gondolatát. A tec , , * . </>f ( Pr« ÿmir» Fettich Nándor rajza a leletek egy részéről (1927. 08. 07.) 129