Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/2. (Győr, 2010)
Tanulmányok - Mennyeiné Várszegi Judit: Dr. Kovács Pál (1808. július 1 - 1886. augusztus 13.) Válogatott bibliográfia
KELEMEN ISTVÁN A KAPUVÁRI ESPERES! KERÜLET TANÜGYI VISZONYAI AZ 1840-ES ÉVEKBEN 4.4.5. Jegyzői fizetés A Rendelet a tanítói és a jegyzői hivatal szétválasztását szorgalmazta: „Ezen tanítói hivatal, hol a körülmények úgy hozzák magokkal, a kántori kötelességgel ugyan megférhet; de a jegyzői hivataltól minden módon elkülönöztessék.” (Rendelet 63. §) Átmeneti jelleggel azonban továbbra is a tanítók végezték a jegyzői teendőket. A mester jegyzőként jegyzői díjra volt jogosult, néhol hivatalához termőföld és széna91 is járt. A kapuvári mester tanítóként évi 3, jegyzőként évi 2 szekér szénát kapott. A vágiak a jegyzői hivatal ellátásáért 1 szekér szénával tartoztak neki. Jegyzőként bevétele származott az egyes okiratok elkészítéséért járó díjakból is. Babóton a tarifákat részletesen belefoglalták a szerződésbe: hirdetőcédula 3 vkr, móringlevél 30 vkr, házassági szerződés 48 kr, adóslevél 18 vkr, bizonyítvány (tanúsítvány) 18 vkr, kárbecsű 24 vkr, útlevél 7 vkr, végrendelet 48 vkr, leltár 48 kr, instancia 48 kr. 4.4.6. Egyéb jogcímeken járó jövedelmek Az iskolamesterek saját használatukra (nem a tanterem fűtésére) a szerződések alapján meghatározott mennyiségű tűzifára (vagy fapénzre)92 voltak jogosultak. Jobaházán és Kapuváron (12 ft 48 kr) fapénzt fizettek neki. Páliban a községtől 16 öl, Bogyoszlón és Mihályiban 4 öl, Kisfaludon 2 Vá öl fára volt jogosult. A gartaiak 4 szekérrel szállítottak. Himodon minden telkes jobbágy 1 szekér tűzifát adott. A höveji mester a lakosságtól nem kapott tűzifát, hanem erről magának kellett gondoskodnia; a favágást és a szállítást ugyanakkor a helyiek vállalták magukra. Osliban a helység bírája évente 4 ft értékben vásárolt fát a tanítónak, amit azután a helység vágott ki és szállított haza. A veszkényiek és a szárföldiek hasonló módon, 6, ill. 2 ft értékben biztosították a tüzelőt. Mint harangozó a harangozásért ún. harangozó kenyeret kapott.-93 Bogyoszlón és Tótkeresztúron94 minden gazda, zsellér és lakó köteles volt erre. Beledben a „magánkenyéren lévő” házaspárok, Jobaházán az önálló háztartással rendelkező házaspárok és a gazdaságot vezető özvegyek, Mihályiban a magánkenyéren élő gazdák szolgáltatták. Páliban a beledihez hasonló szabályozást alkalmaztak, de a kenyér mellett 3 vkr-t is kellett fizetniük a kötelezetteknek. A tanító Hövejen minden gazdaháztól egy kenyeret kapott, a zsellérháztól felet. Németiben különbséget tettek egyfelől a magánkenyéren élő nemesurak/gazdák és az árendás házakban lakó zsellérek, másfelől a szolgák, juhászok és pásztorok között: az előbbiek egy, az utóbbiak fél kenyérrel adóztak. Osliban házanként járt a kenyér. Tamásiban a kenyeret a „magánkenyéren lévő” és egyúttal saját házzal rendelkező házaspárok szolgáltatták. Vágón is említik a harangozó kenyeret mint szolgáltatást, de a teljesítés mikéntjéről nem szól a szerződés. Példákat találunk a kenyér megváltására is: Babóton minden magánkenyéren élő, Kisfaludon minden magánkenyéren élő gazda Ve mérő rozst adott. A gartai mesternek minden házaspártól — a szerződésben meg nem határozott mennyiségű — rozs járt kenyér helyett. Kecölben a szolgáltatásra kötelezett házaspárokra bízták, hogy egy kenyeret, vagy helyette Ve mérő rozst 97
