Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/2. (Győr, 2010)
Tanulmányok - Márfi Attila: Kovács Pál szerepe Győr XIX. századi színészetében
KELEMEN ISTVÁN A KAPUVÁRI ESPERESI KERÜLET TANÜGYI VISZONYAI AZ 1840-ES ÉVEKBEN augusztusig tartott, de a falusi tanodákban a kerületi felügyelő a helybeli igazgatókkal egyetértésben, a főigazgató értesítése mellett a mezei munkákhoz igazodva minden évben több ízben megszüntethette a tanodába járást, úgy, hogy ezek a szünetek a tavaszi szántás, kaszálás, aratás és szüret idején összesen a 6 hetet nem haladhatták meg. (Rendelet 36. §.) A szegénység miatt gyakran kellett szembenézni a szükséges taneszközök és tankönyvek hiányával is. Tamásiban például az 1840/41. tanévben a szegény gyerekeket a hiányzó tankönyvek akadályozták a tanulmányi előmenetelben.38 Máskor a szülők nem tudták az iskolába járáshoz megfelelő ruházattal és felszereléssel ellátni gyermekeiket. Tótkeresztúron és Németiben az 1846/47. tanév 1. félévére vonatkozó jelentésben az áll, hogy többen is bejárnának az iskolába, „ha sokakat a szegénység, ruhátlanság nem tartóztatna.”39 A pénzhiány több szülő számára meghiúsította a kántorpénz megfizetését. A plébános Németiben és Tótkeresztúron szorgalmazta ennek eltörlését, de törekvése nem járt eredménnyel (1845/46).40 Szalontay kerületi tanfelügyelő úgy fogalmazott, hogy a kántorpénz megfizetésének és az „oskolai könyvek” beszerzésének terhe egyenesen „vissza riasztya a fogyatkozott szülőket gyermekeik oskoláztatásától”. Azt javasolta, hogy miként az a vármegye több helységében már szokás, a közpénztárból fizessék a tanítókat, „mert bizonyára méltó, hogy a kinek több adatott, több is kívántassék tőle”. A tankönyvek hiányát szerinte alapítványokkal lehetne orvosolni: „oskola könyvekre pedig már most is amitt-amott alapétványok vágynak, ezek üdővel a papság végrendeletei által közönségesé válhatnának”. Amennyiben ez sem lenne elegendő, akkor „bele kellene pillantani mélyebben a helységek titkos számadásaikba, évenkéntijövedelmeikbe és büntetéseikbe; azokat nehezen hiszem, hogy a szegényebb gyermekek számára vásárlandó könyvek kiüreséttenék”. Ezen felül nagyobb gazdálkodással és takarékossággal gyarapítani lehetne a templomok jövedelmét, és a megnövekedett bevételt tankönyvek beszerzésére lehetne fordítani. A megfelelő ruházattal való ellátást a szóbeli ráhatás eszközével látta elérhetőnek: „a mi sokakban a ruhabéli fogyatkozást illeti, vélem, hogy a templomi szószékek elég nyomós ügyvédek lesznek, mezételen keresztény öcséink s húgaink tagjainak béfedezést eszközölni”.41 A népoktatás iránt elkötelezett mecénások önzetlen, kegyes adományaikkal és magánalapítványaikkal igyekeztek emelni az oktatás színvonalát, orvosolni a tankönyvek és a taneszközök hiányát. Németiben a helyi születésű Tóth László — aki 1798 és 1813 között Röjtökön volt plébános — a szegényebb sorsú gyerekek megsegítésére alapítványt hozott létre.42 Az iskolalátogatásnak az 1840-es évek első felében történt alakulását az egyes helységekben az alábbi táblázat foglalja össze. A feltüntetett arányszámok azt fejezik ki, hogy a tankötelesek (azaz a 6-12. év közötti, az elemi tanodák számára előírt tananyagot még el nem végző) gyerekek hány százaléka vett részt a — nagyobb arányban látogatott — téli félév tanóráin az egyes tanévekben. Az Osli esetében szereplő 100%-os adatokat mindenképpen óvatosan kell kezelnünk. 83
