Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/2. (Győr, 2010)
Tanulmányok - Mennyeiné Várszegi Judit: Dr. Kovács Pál (1808. július 1 - 1886. augusztus 13.) Válogatott bibliográfia
ARRABONA 2010.48/2. MUZEOLÓGIA - KÖZMŰVELŐDÉS 1990 óta számtalan önálló tárlatot rendezett hazai és külföldi kiállítótermekben, és megszámlálhatatlan csoportos bemutató résztvevője volt, jelentős díjakat nyert el és művei rangos köz- és magángyűjteményekbe kerültek. Idézett alkotói hitvallása azt tanúsítja, hogy határozott alkotói elveket és szándékokat valóra váltva dolgozik: visszatekintve két évtizedes pályaképére egy konzekvens koncepció szellemében munkálkodó, határozott vonásokkal körvonalazható alkotóegyéniség áll előttünk. Munkássága az absztrakt, elvont művészet konstruktív szellemiségű, főként a geometriai alapformákból építkező, minimalista eszközökre és kifejezésekre szorítkozó művészeti áramlatához kapcsolódik, s művei a XX. század modern mestereinek, elsősorban az avantgárd kezdeményezésekhez kapcsolódó elődeinek vívmányait úgy kamatoztatják, hogy számos nóvumot, egyedi jellegzetességet is hordoznak. És bár a művész a kevés formával sokat szeretne láttatni a képen-megfogalmazást alkalmazza, a kép maga már régen nem a klasszikus kép-alakzat. A Matzon-mű olyan kép-tárgy, amely túllépett az egységes, megbontatlan síkszerű létezésmódon, és a megszokottaktól eltérő természetű alkotói szándékokat sűrítő, formailag és esztétikailag is újjáformált, egészen más minőséget megtestesítő médiummá vált, mint egy tradicionális kép vagy maga a hagyományos kép-forma. A Matzon-művek kollekciójának hatóterében nem nehéz megvonnunk a konzekvenciát: e művész a szűkszavúság mestere, s a kifejezések, az eszközök redukciója során már-már az utolsó fázisig, a végletekig érkezett el. Kompozíciói a festőiségeket a teljes színtelenségre, illetve hangsúlyozottan a fehérre és feketére, vagy legalábbis a monokrómiára redukálják s a képfelületen megjelenő motívumokat is a geometria szűkszavúsága tartja kordában. Ez a redukció, ez a visszafogottság, ez a puritán eszközhasználat természetesen nem a mondandó korlátozását, nem a tartalmi vonatkozások teljes lefojtását szolgálja, hanem éppen ellenkezőleg: az intenzitás, a sűrítés fokozásának, valamifajta képi lényeg összpontosításának és kibontásának eszköze. És ez az összpontosítás esetenként már megszokottnak minősíthető, máskor meg szokatlan, váratlan festői megoldásokkal párosul. Az immár hagyományosnak minősíthető eljárások közé sorolható, hogy a vászonra és fatáblára festett akril-festék sokszor beragasztott felületekkel vagy homokkal dúsul, amely megváltoztatja a faktúrát, és megváltoztatja a festék-felületet érő fény viselkedésmódját is: a matt vagy csillogó, illetve az érdes és sima festékrétegek hol elnyelik, hol visszatükrözik a reflexeket. A képsík zártságát és síkszerűségét megbontva Matzon a festői látszatok világát megtörve a valóságos képmélységben és a valóságos képfelületben kezd dolgozni: áttöri a vásznat, illetve az applikációkkal domborműszerű konstrukciókat létrehozva építkezni kezd, esetenként a képfelület alá, az átvágásokba tükörlapokat helyez. Ezekben a visszatükröződésekre komponált, és a térbe kilépő együttesekben természetesen megváltozik a „képalkotó-elemek” jelenlétének minősége, értelmezési köre, furcsa virtuális mozgások indulnak meg, a pozitív és negatív formaelemek összejátszása révén összekuszálódnak a síkok, és az addig egyértelműnek és átláthatónak vélt rendszerek felett váratlanul sejtelmes, kibogozhatatlannak tűnő, az illuzionizmusokba bonyolódó 342
