Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/2. (Győr, 2010)
Tanulmányok - Mészáros András: Csató Pál és a triumvirátus vitájának tanulságai
ARRABONA 2010.48/2. TANULMÁNYOK esetleg más tárgyakat akasztottak rájuk azért elképzelhetetlen, mert a ráakasztott tárgyak csak olyanok lehettek volna, amelyeket állandóan az övhöz kötve használtak és ilyen eszközöket ekkora számban jelenleg nem ismerünk. Ezeket a tárgyakat a lószerszámzat tartozékának tartjuk, és valószínűleg a szíjazat összekapcsolására használták őket. A madárfejes csüngök legjobb párhuzamát a vaszari V. tumulus leletei között találjuk. (Mithay 1980, 58. 9. kép 4. ábra) Valószínű a nagybaráti példányok is eredetileg egy csüngődíszt alkottak, csak a középső karika eltört, és a leletek felszedésekor nem vették észre, hogy összetartoznak. A vaszari darabon kívül vasból készült madárfejes csüngőt nem ismerünk, viszont hasonló bronzcsüngők és madárábrázolások az urnamezős kultúra kései szakaszában nagyon gyakoriak. (Kossack 1954b, 40-42.) A kora vaskori madárábrázolásoknak is több példáját ismerjük. A mesteri tumulus egyik agyagszitula fedőjén egy plasztikus, galambhoz hasonló madár látható fogantyúként. (Lázár 1951, XXXVI. t. 4.) Sopron-Burgstallon a 80. tumulus egyik csőtalpas táljának talprészén, illetve a 170/1973 tumulus urnájának nyakán bekarcolt, erősen stilizált madáralak látható. (Patek 1976, 12. 8. kép., 14. 10. kép.) A 27. tumulus két talpcsöves táljának peremét pedig plasztikus, galambformájú madáralakok díszítik. (Eibner-Persy 1980, 26-27. t.; Gallus 1939, XXX. t. 5.) Az egyik plasztikus díszű talpcsöves tál azért különösen érdekes számukra, mert a tál belsejébe egy tűzikutya, vagy más néven holdidol van ragasztva (Eibner-Persy 1980 27. t.), s ennek szerves összetartozását a temetkezési rituáléval Patek Erzsébet mutatta ki. (Patek 1972, 212.) Ezek alapján nem tartjuk véletlennek, hogy éppen a rituálékhoz használatos tálakon gyakoribb a madárábrázolás, és ennek a jelenségnek feltétlenül kapcsolatban kell lennie a madarak hitvilágban betöltött szerepével. Mint fentebb már említettük, gyakori a hasonló jellegű madárábrázolás a kora vaskori kultúrákat megelőző időszakban (napbárka, különféle csüngök, kocsidíszek). Feltételezzük, hogy a két korszak ábrázolásainak jelentéstartalma is azonos lehetett, s ezek alapján a hitvilág bizonyos vonásainak azonossága vagy szoros rokonsága is elképzelhető. Két, időben egymást ilyen szorosan követő kultúra — mint az urnamezős és a Hallstatt-kultúra — esetében pedig ebből a kultúrát hordozó népek azonossága vagy szoros rokonsága is feltételezhető, amit néhány területen a régészeti leletanyag genetikus fejlődése alapján is ki lehet mutatni. A többfejű tűk15 első példányai az urnamezős kultúra fiatalabb szakaszában jelentek meg. (Rihovsky 1979, 232.) S. Gabrovec szerint déli irányból terjedtek el (Gabrovec 1968,178.), de nem ezt látszik igazolni az, hogy Klentnicén és más Kárpát-medencei lelőhelyeken az urnamezős kerámia kíséretében kerültek elő (Rihovsky 1979, 232.), továbbá a Balkán nyugati részén klasszikus formáját alig ismerjük (Gabrovec 1968, 178.). A HC időszak alatt váltak gyakorivá különösen a keleti-alpi Hallstatt-körben (Gabrovec 1968,178.), és megtalálhatók egészen a HD végéig (Jerem 1968). Általában két fő típust különböztetnek meg, a szoknyás (mit Faltenwehr) és a szoknya nélküli, sima szárú (ohne Faltenwehr) formát. A Nagybarátin előkerült tűkről nem tudjuk biztosan, melyik típushoz tartoztak, mert még a