Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/2. (Győr, 2010)
Tanulmányok - Mennyeiné Várszegi Judit: Dr. Kovács Pál (1808. július 1 - 1886. augusztus 13.) Válogatott bibliográfia
ARRABONA 2010. 48 / 2. TANULMÁNYOK 2. kép Szantír XIV. századi ábrázolása egyiptomi miniatűrén (Farmer 1966 nyomán) tett hangszer legkorábbi, XIV. századi ábrázolásán még egy trapézforma pengetett hangszertípus (2. kép), míg a qánún elnevezést a négyszögletű pengetett hangszerekre alkalmazták. (Farmer 1966, 102.) Ezért nem kizárható, hogy az ütött húros perzsa szantúr csak a XV. században alakulhatott ki, mert az eddigi ismereteink szerint ennél korábbi ábrázolása nem ismert. (3. kép) A Kínában is elterjedt hangszertípus elnevezése jangcsin („idegen csin”) is utal a hangszertípus átvételére, amely bizonyítottan a Ming-dinasztia idején, a XVI. században jelent meg Kína Guandong nevű, délkeleti tartományában. (Farmer 1966, 115.) Curt Sachs szerint a perzsa szantúr elnevezés a görög pszaltérium átvétele és a hangszertípus egyfelől az arabok által vált ismertté Észak-Afrikában és onnan vették át a spanyolok a XI-XII. században, majd a törökök által ismét elterjedt, de ezúttal Dél-Európa irányából. (Sachs 1942, 258.) Azonban Észak-Afrikából nem adatolható az ütött húros szantúr elterjedése, és az ókori görög hangszerek között sincs nyoma pszaltérium típusú pengetett hangszernek. Erre szolgálhat magyarázatul Hortense Panum elmélete, aki szerint az ókori görög irodalmi alkotásokban a psalterion és a magadis egymás szinonimájaként egy szöghárfa típus jelölésére szolgált. (Panum 1970, 82-83.) Az ókori görög y/aXríjpiov elnevezés a ipáXXto (pszalló) igére vezethető vissza, amelynek a jelentése „élesen megérinteni, pengetni”, ezért a plectrum nélkül, ujjakkal pengetett húros hangszerek elnevezése volt. (4. kép) Ez a szöghárfa típus megjelenik az I—III. századi szogd és a III—VII. századi szasszanida kultúrákban. (5. kép) Curt Sachs úgy véli, hogy a nyugat-ázsiai szöghárfák kerültek át Európába és ezekből alakultak ki az erősebb húrfeszítést lehetővé tevő keretes hárfatípusok. (Sachs 1942, 260-264.) Az ikonográfiái adatok áttekintése arra enged következtetni, hogy a keretes hárfák egyik oldalának fedésével alakultak ki a pszaltériumok, amelyek morfológiailag az arab kánún és szantír hangszertípusokkal rokoníthatók. 3. kép Perzsa szantúr XV. századi ábrázolása, South Kensington Múzeum (Haraszti 1926 nyomán) 230
