Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/2. (Győr, 2010)
Tanulmányok - Mészáros András: Csató Pál és a triumvirátus vitájának tanulságai
ARRABONA 2010.48/2. TANULMÁNYOK 1955, 206.) és Középrépáspusztán (Nagy 1939) találjuk meg. Hasonló alakú mély tálak fordulnak elő füllel vagy fül nélkül Csöngén (Lázár 1955, 206.), Vaszaron (Horváth 1969,124.), Halimbán (Lengyel 1959,160.), Középrépáspusztán (Nagy 1939) és Sopron-Burgstallon (Eibner-Persy 1980, 81-82. t.). A besimított hálós díszítés ismeretlen a Dunántúl területén a Hallstatt-kultúra korai szakaszában. Ismerünk azonban néhány ugyanilyen díszítésű töredéket Sopron-Krautackerről a település kései fázisából. (Jerem 1981, 122.) A lapos aljú bütyökkel díszített tálak a kora vaskori leletek között nem fordulnak elő, de több példányt ismerünk az urnamezős kultúra kései szakaszából. (Patek 1968, XXI. t. 23.) Az előkerült többi kerámiatípus analógiáit keresni — minthogy csak Börzsönyi, illetve a leltárkönyv szűkszavú, olykor nehezen értelmezhető leírása áll rendelkezésünkre — kilátástalannak tartjuk. A karikákban végződő csuklós pofarudas zablákat a thrák-kimmer típusú lószerszámok tartozékaihoz sorolják. (Kossack 1954a; Podborsky 1970, 163-172.) Ez a típus az urnamezős kultúra utolsó fázisában a HB3 időszakban jelent meg Közép-Európában (Kossack 1954a, 130.; Podborsky 1970, 163-172.), majd az ezt követő HC1 fázisban használatuk széles körben elterjedt Európa nagy részén. (Kossack 1954a, 124.; Schüle 1969, 52.; Vulpe 1967, 196-197.; Tonceva 1980, 90.) A Dunántúlon feltárt kora vaskori tumulusokban is szép számmal előfordulnak: Csönge (Lázár 1955, 205.), Kismező (Lázár 1951, 40.), Vaszar (Horváth 1969, 127.; Mithay 1980, 51., 61.) és Somlóvásárhely (Horváth 1969, 122.). A Nagybarátiról előkerült zablaoldaltagok olyan ritka formát képviselnek, melyeknek ez idáig nem ismerjük párhuzamait. Horváth Attila a Glasinac melletti ossovoi (Bosznia) II. sz. tumulus oldaltagjában vélte felismerni az oldaltagok analógiáját (Horváth 1969, 116.), de ez olyan mértékben különbözik a Nagybarátiról származó oldaltagoktól (kör keresztmetszet), hogy nem lehet elfogadni párhuzamként.11 Jerem Erzsébet a szentlőrinci temető publikációjában közölt egy térképet, mely a szentes-vekerzugi típusú zablák lelőhelyeit ábrázolja. (Jerem 1968, 190. 15. ábra.) Ezen a térképen Nagybarát is szerepel, de valószínűleg tévesen, mert a nagybaráti és szentes-vekerzugi típusú oldaltagok teljesen különböző formát képviselnek. A törpepeckek (Zwergknebel) elterjedésével és funkciójával legutóbb C. Dobiat foglalkozott. (Dobiat 1979) Anyaguk és formájuk alapján öt típust különböztetett meg, melyeknek elterjedési területe is jellemző. Ezek alapján a Nagybarátiról származó gombos végű (5. tábla 3.) az I. típusba, a másik kettő a III. típusba tartozik. Megállapítása szerint mindkét típus jellemző a dél-németországi és csehországi Hallstatt-kultúra elterjedési területén. (Dobiat 1979,193.) A Bylany-kultúra kocsitemetkezést tartalmazó sírjaiban a járom mellől kerültek elő, s ezt összevetve recens néprajzi adatokkal arra a következtetésre jutott, hogy az igavonó állatok fogatolásánál alkalmazták. (Dobiat 1979,193.) Számunkra ez abból a szempontból is fontos, mert ezzel is bizonyítottnak látjuk, hogy a Nagybaráti I. sz. halomsír kocsitemetkezést tartalmazott. Egy III. típushoz tartozó példányt ismerünk a va22
