Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/2. (Győr, 2010)
Tanulmányok - Mennyeiné Várszegi Judit: Dr. Kovács Pál (1808. július 1 - 1886. augusztus 13.) Válogatott bibliográfia
KOVÁCS LAJOS A GRÓF ÉS A VÉRBÍRÓ... — Tessék megengedni, hogy hazamenjek. Hozok valamit. — Arca egészen ijesztő. Felemeli összeszorított öklét — mert ha baj lesz...! Pár perc múlva már a kecöli úton vágtatunk a friss kocsinyom után, Tera mellettem, aki mindenáron velem akart jönni. Kecölön Marita mama ablaka előtt megyünk el, ott minden zárva van. A parasztoknak odakiáltok. — Merre ment a kocsi? — Azonnal megértik, és integetnek Edve felé. Az erdőben Edve előtt meglátom a kocsikat. Most már három van. Elöl Józsi két vörössel, utána Gyuri sógor22 szintén kettővel, leghátul egy kocsi három vörössel, utóbbiak szuronyos manlicherekkel. Behajtok a sorba. Éppen lépést mennek. Fújtatnak! Gyuri csodálkozóan néz, a vörösök mogorvák. Én az első kocsi mellé hajtok. Most már fellélegzem, mert legalább látom, hogy Józsinak még nem történt baja. Hiszen efelett sem lehet biztonságban az ember, hogy nem gyilkolják-e le útközben. Példa rá a szerencsétlen Návay.23 Kezdek gondolkodni az eshetőségeken. Vane vád? Mi a vád? Lesz-e kihallgatás, vagy statarialite végeznek vele? Csornán is úgy bántak-e el a fehérekkel, mint Kapuváron? Odaszólok a Józsi mellett üllő vörösnek és próbálok barátságosan mosolyogni, ami sikerül is: — Csornára megyünk? — Igen, oda — feleli illedelmes hangon. Józsi is mosolyog rám, de igen szomorú az arca. — Lesz-e ott vizsgálat és milyen ügyben? A vörös vállat von: — A gróf az ellenforradalom szervezésével van vádolva. — Csak legyen tárgyalás, majd úgyis bebizonyosodik. Józsi int a szemével, hogy ne beszéljek. A lovak trappba esnek, megyünk tovább. Az idő rohan tovább. A falvakban csodálkozó népek bámulnak a kocsi után. Beérünk Csornára. A vörös szalagos vasutasok kárörvendve összesúgnak és nevetnek. Az állomáson megállít öt vörös. Az, aki Józsi mellett ül, leugrik és az állomási vörösök vezetője helyeslőleg bólint. Megyünk tovább. A város kihaltnak látszik. Egy pár lézengő vörös katona zsidó lányokkal cicázik. Szuronyos patrolok. Áthajtunk a téren és a kocsik megállnak a községháza előtt. Egyemeletes ház udvarral, az udvaron négy akácfa. Valakire várni kell. — Hol van Jud24? — kérdi a Lombroso fejű, borotvált arcú vörös. — Küldjünk érte kocsit! — Ráordít Jancsira, aki izzó szemekkel ül a bakon. — Maga elviszi őket! A két vörös felül Jancsi mellé. Többen gyűlnek össze. Bennünket gyilkos tekintettel mérnek végig. Mindenféle nép kezd gyülekezni. Megismerem a csornai vendéglő tulajdonosát, aki köszön nekünk. Józsi nagyon nyugodt, kissé sápadt. Megfogja a kezemet és azt mondja: — Jó, hogy eljöttél. Keressél szállást az Erzsébet Szállóban, és vigyázz, mert a vörös katonák nagyon komiszak. Megjön Jancsi egy zsúfolt kocsival, melyről leugrálnak a katonák, két civil. Egy sovány, hiéna arcú, fekete ember, akiről később megtudjuk, hogy 6 a győri vádbiztos25 és Korlátnak26 hívják, és egy egész fiatal képű, raccsoló zsidó kölyök. Ez a Jud. 189
