Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/1. Ünnepi kötet a 90 éves Barsi Ernő tiszteletére (Győr, 2010)
Tanulmányok - Tóth László: Tisztelgő reminiszcenciák a kilencven éves dr. Barsi Ernőről
I litt . I ni ARRABONA 2010. 48/1. TANULMÁNYOK Gyűjtött az egész Dunántúlon, a Szigetközben, a Rábaközben, Győr környékén, a Balaton-Felvidéken, Burgenlandban. Gazdag anyagot talált a népdalokból és gyermekjátékokból Erdélyben (Mezőség, Háromszék Gyimes), Szlavóniában, Kárpátalján, Szlovákiában, de még Bulgáriában a török anyagot is feldolgozta. Ezek mind megjelentek önálló kötetben, vagy tanulmány formájában publikálta rangos szakfolyóiratokban. Barsi Ernő összehasonlító vizsgálatokat végzett a dallamvilág eredetéről és területileg eltérő változatairól. Mélyen kutatta a gyermek folklór szöveganyagát, fontos nyelvtörténeti és lingvisztikái adatokat, jelenségeket tárt fel. „Dr. Barsi Ernő a »tanítók tanítójának« legkiválóbbika, mert nemcsak megismerteti tanítványait nemzeti értékeinkkel, s annak egy nagyon fontos részével, a gyermekfolklórral, hanem meg is szeretteti azt. Ernő bácsit a népzenekutató, néprajz tudós megnevezés mellett méltán hívhatjuk gyermekfolklór-kutatónak is.” Baróthy Zoltán zongoratanár, a zenei szakcsoportban kollégája volt, akit huszonöt évvel azelőtt „kiszemelt maga mellé állandó zongorakísérőnek a hegedűművész Barsi Ernő”. Az emlékező így tisztelgett a mester előtt: „Emberként, tanárként, szakcsoport vezetőként természetességgel, emberséggel, egyszerűséggel végezte tennivalóit.” Közvetlen közelről figyelhette munkamódszerét, pedagógiai elveinek gyakorlati érvényesülését, tanulhatta a művészi munkát, a hangverseny látogató közönséggel való kapcsolatteremtést. Nagy elhivatottsággal és türelemmel dolgozott, módszertanilag helyén volt minden lépése. Tanári munkájának középpontjában a hallgatók, tanítványai álltak és kedvességére jellemző, hogy „aranylelkemnek” szólította őket. Növendékei rajongva szerették. A zenei anyanyelvben pedagógiai alaptétele volt, hogy Kodályt követve a magyar népzene fontosságát tartotta szem előtt. „Soha nem támaszt túl magas, megoldhatatlannak tűnő követelményeket, mivel az volt az alapelve, hogy a zenei tevékenységben minden pillanatban sikerélményhez jusson a zenét tanuló.” Kedvelte a közös muzsikálást, melynek csúcsa a tanár és diák közös szereplése. A tanár úr tárgyi tudása hatalmas méretű, de semmifajta fölényt nem éreztet tanítványaival. Művészi előadóként nagy alázat, az előadott mű maradéktalan elfogadása, teljes érzelmi azonosulás jellemzi. Előadói repertoárja széleskörű, a barokk zenétől egészen Bartók művészetéig. Hegedűjátékára az érzelmes, gyakran szabad játékmód a jellemző. Koncertjein sohasem csak zenél, hanem élőszóval is közelebb hozza az elhangzó művet a hallgatósághoz. Szóbeli előadásain viszont gyakran megfogja hegedűjét és szemlélteti az elmondottakat. Kutatómunkája során olyan ritkaságokat hoz felszínre, melyeket a zenén nevelkedett fiatalok csak csodálattal szemlélnek. Tudósi munkája nemcsak a zenére és a zenetörténetre terjed ki, újabban a népi hagyomány kutatásában a költészet nagy alkotásait is elemzi a szépirodalom komoly esztétikai erejével. A következő emlékező írást a csornai tanár, Horváth Győző készítette Emlékezetes találkozások dr. Barsi Ernővel címmel. Főiskolai tanulmányai idején hozta öszsze vele a sorsa, akit sokadmagával együtt példaképének tekint. „Gyakran élveztem bizalmát és éreztem lelkének melegségét, amikor kérdéseimmel fordultam hozzá.” Mit adott útravalóul a tanár úr? „Tőle tudhattuk meg a legtöbbet a magyarságról, népről, népünk tehetségéről, valódi nemzeti értékeinkről. О adott példát arra, hogy a nemzeti büszkeség és a szerénység egy tőről fakadó más-más mértékét mindig a tudásnak és a bölcsességnek kell megvilágítania.” Néhány történet és em14
