Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/1. Ünnepi kötet a 90 éves Barsi Ernő tiszteletére (Győr, 2010)
Tanulmányok - dr. Lanczendorfer Zsuzsanna: Egy helyi népballada-kutatás kulturális hatásai
ARRABONA 2010.48/1. TANULMÁNYOK A könyvbemutatók tehát számtalan újabb adatokat hoztak számomra, és lelki élményekkel is gazdagítottak. A szülőfalumban tartott könyvbemutatóról megjelent írásból ez jól tükröződik: „Megrendítő és felemelő élményünk volt, amikor Gülch Csaba Dely Mári fohászát felolvasta, s a beállt ihletett csendben megkondultak a csanaki templom harangjai.” (Zsné 2004, 6.) Egy másik bemutatón, Téten, amikor az egyik ballada záró sorára — „Harangok, harangok / Szépen hangozzatok, / A szegény Márira, / Szép verset húzzatok.” — harangszó „válaszolt”. A gyűjtésnek egy olyan új lehetőségét fedeztem fel, mikor az adatközlő keresi meg a gyűjtőt, és nem fordítva történik. Akadt olyan kedves adatközlő,11 aki a Kossuth Rádióban hallotta, hogy egy Dely Máriról szóló könyv jelent meg, és arra kért, küldjék belőle. Miután megkapta, levélben megírta nekem, hogy 1944-ben Pestújhelyen dédnagyanyja12 ismerte a balladát: „sokszor átjött legidősebb lányához beszélgetni, télen tollat fosztani, és énekelt sokat nekünk Deli Máriról. Ha rágondolok mindig Deli Márit hallom énekelni.” Mivel ő nem tudta elénekelni a balladát és csak annyit tudott róla, hogy „valami igaz történet volt”, elment dédnagyanyja testvérének13 unokájához.14 Ott lejegyezte a ballada szövegét és elküldte nekem. A kajári dallam reményében Budapestre utaztam és „stílusosan” alma-materem, az ELTE ВТК Folklore Tanszékén, pontosabban Küllős Imola tanárnő szobájában gyűjtöttem egy szép, Kajárpécen énekelt változatot. Ennek a változatnak azért is örültem, mivel Kajárpéc Felpéccel — Dely Mári szülőfalujával — szomszédos település, és noha már tartottam ott korábban kutatásomról előadást, a helybéliek nem tudták „Dely Mári nótáját”. A sors fintora, illetve a néprajzos számára tanulságos a gyűjtés helyét tekintve, hogy az új sokoróaljai változatot Budapesten találtam meg. „Szegény Deli Mári, de sokat szenvedett, Mikor a ladikból, a Dunába esett. Szegény szeretője a parton siratta Szegény szeretője a parton siratta. Ne sirass, ne sirass, még megmenekülök Míg a Duna habja fölött úszom. Meglátta a mónár, hogy megmenekülhet Fogta a csákányát s visszataszította. Harangoznak délre, de nem az ebédre, Szegény Deli Márit viszik a temetőbe.” A felgyújtott balladák többségében a lányt bátyja, Lajos siratta, és nem édesanyja. A „szeretője”, „rózsája” fogalmak pedig csak a börcsi, győrzámolyi, kunszigeti változatban jelennek meg. Ez a variáns — a győrságihoz hasonlóan — kiemeli azt a tényt, hogy a lány jól tudott úszni. A gyilkos eszközt, a peranyagból tudható evezőlapátot két ballada említi. A halottnak megcsendített harang motívuma többször előfordul a balladákban: egyedi a változatok között a déli harangszó és a lélekharang gondolati összekötése. 134
