Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/1. Ünnepi kötet a 90 éves Barsi Ernő tiszteletére (Győr, 2010)
Tanulmányok - S. Lackovits Emőke: "Ljött a nap, mit várva vártunk…" Gyermekek a jeles napi szokásokban a Balaton-felvidéken
S. LACKOVITS EMŐKE „ELJÖTT A NAP, MIT VÁRVA VÁRTUNK.. szokásról van szó, amelyben az állatok első tavaszi kihajtásának varázsló, gonoszűző cselekedetei, versenyjátékok maradványai (ezek különösen kedveltek voltak a 14-15 esztendős őrzőgyerekek között!) és évnegyed kezdő szokások jellemzői kerültek egybe, összefonódva kereszténység előtti tavaszköszöntéssel. Elmaradhatatlan kelléke volt termékenységi szimbólumként a zöld lomb, a benne megőrzött mágikus tevékenység pedig a föld termelékenységét és az állatok egészségét, szaporaságát hívatott szolgálni. A szokás kapcsolódott az agrárkultuszhoz és az európai moreszka tánchoz. (Verebélyi 1989, 584-590.; S. Lackovits 1992, 205-217.; S. Lackovits 2000, 169-170.) Az iskoláskorú gyermekek népszokásokban való részvételének utolsó alkalma Űrnapja, az Oltáriszentség ünnepe volt, amely a XIII. századtól vált általánossá a keresztény világban. Megtartásának első ismert adatairól magyar nyelvterületen a XV. századból tudunk. Ilyenkor a négy égtájat jelképező négy, feldíszített sátorhoz vonuló körmenetben fehér ruhás, 6-8, helyenként tíz esztendős kislányok kezükben kis kosárkákat vittek, amelyekben virágszirom volt, melyet előző nap ők gyűjtötték össze, és ezt szórták az Oltáriszentséget vivő pap előtt. Ezzel az ünneppel valójában befejeződött a gyermekek szerepe a szokásgyakorlatban, ami — ahogy a példák igazolják — csak az ünnepes félévre korlátozódott, de ott gazdag lehetőségeket kaptak a közösség szokásainak nemcsak a megismerésére, hanem a bennük való aktív részvétellel azok maradéktalan elsajátítására is. A többi esetben pedig megfigyelőként nyílott számukra erre alkalom. Természetesen mindezeken túl a fiúgyermekek rendszeresen ministráltak a templomban és a körmenetes egyházi ünnepeken, ahol a feldíszített feszület hordozása is az ő feladatuk volt. A gyermekek által gyakorolt szokásegyüttes jellemzéseként elmondható, hogy döntő többségük nem egyszerű kisegítő vagy kiegészítő cselekmény volt, hanem önálló, népköltészeti alkotásokkal összekapcsolódó szokáscselekmény. Egy részük, mint a betlehemes játékok, Bölcsőcskebölcsőcske, paradicsom vagy koronás játék, Christkindlspiel, háromkirályjárás, amelyeket házról-házra járva adtak elő, népies misztériumjátékok töredékei voltak. Másik részüket a házaló, adománygyűjtéssel együtt járó köszöntés, mint az ostyahordás alkotta, harmadik csoportjukat, mint a pünkösdölő a házaló, adománykérő, de varázscselekménnyel összekötött rítusének jelentette. A negyedik csoportba tartoztak a karácsonyi, újévi köszöntések, melyek házaló, adománykéréshez kapcsolódó kántálások, köszöntők voltak. Az ötödik csoportjuk az ünnepi alkalomhoz kötött énekes-táncos gyermekjáték, mint a zöldágjárás; a hatodik pedig a varázsló, szerencsekívánás adománygyűjtéssel, mint a Luca-napi szokások és az aprószentekelés.6 Dömötör Tekla ezt az egész együttest a jeles napokhoz fűződő szertartásos költészetnek nevezi, és megállapítja, hogy némelyikük különösen nagy múltra tekint vissza: az aprószentekelés a XV., a karácsonyi, újévi köszöntők a XVI., a vízkereszti játék (háromkirályozás) a XVII-XVIII., míg a pünkösdölő a XVIII. század óta ismert írásos forrásokból. Kivétel nélkül az ünnepekhez kapcsolódtak, így megmaradt ünnepélyes, emelkedett hangvételük, de a népköltészet jellemzőit, sajátos kifejezésmódját is megőrizték (képek, hasonlatok, szűkszavúság stb.). Mitikus jelképeik asztrális vonatkozásúak, a Napra, a Holdra utalnak, mint a zöldágjárásban, a varázsmondókák pedig a termékenységre és az anyagi javakra egyaránt vonatkoznak.7 A megfogalmazások részben igényes alkotások, esztétikailag kifogástalanok, több közülük az egyházi énekek között is fel-123
