Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/1. Ünnepi kötet a 90 éves Barsi Ernő tiszteletére (Győr, 2010)
Tanulmányok - Tóth László: Tisztelgő reminiszcenciák a kilencven éves dr. Barsi Ernőről
TÓTH LÁSZLÓ TISZTELGŐ REMINISZCENCIÁK A KILENCVEN ÉVES DR. BARSI ERNŐRŐL téke „az Istenszeretet, s ez az emberben is szeretetet ébreszt teremtője iránt. Azután tovább sugárzik embertársai felé és ez tudja igazán táplálni a haza, az emberiség fáklyáját is.” Lelkészként több igehirdetést tartott Patakon és szülőföldjén, Borsod megye falvaiban. Már jó ideje tanár volt Győrben, midőn felkérték a városban és környékén igehirdetésre a református gyülekezetek. A zene iránti rajongása is ilyen fáklyaként működött. Már a szülői házban, az édesapja mellett ismerkedett a muzsika alapelemeivel. Tudván tudja, hogy évezredek óta kétféle zene van: építő és romboló. Ha úgy tetszik: jó és rossz zene. „Az ókori kínaiak meg a görögök tiltották a pusztulás zenéjét.” A jó zene kincsét otthon ismerhette meg gyermekkorában, erre az alapra épültek a pataki évek és a zeneakadémiai kurzus termékeny időszaka. „A jó zenét tanítom mindenfelé —jegyzi meg Barsi tanár úr—, hogy a gyönyörködésen túl jobbak, sőt magyarabbak, a mások értékei iránt fogékonyabbak legyenek az emberek.” Győrbe kerülvén „feleségem segítségével a zene által élhetünk és gazdagodhatunk” — mondotta Ernő bácsi. Többször is hallottam őket együtt fellépni: Ida néni gyönyörű hangján különböző néprajzi tájegységekről származó népdalokat énekelt, Ernő bácsi pedig nagy szakértelemmel és átszellemülten beszélt a tájhoz kötődő irodalmi és etnográfiai jelenségekről és az ott élő híres személyiségekről — és természetesen hegedűjén kísérte felesége énekét. Zenetanári munkásságát a fentebb említett pedagógiai elv határozta meg. A Zeneakadémián világhírű művészek voltak a tanárai: Kodály Zoltán, Ádám Jenő és Weiner Leo. Zeneileg Bartók, Kodály és Bárdos művein nevelődött. Kodályt tekintette mesterének, tőle tanulta a népdalgyűjtés módszerét és szeretetét. Ezzel kapcsolatban belső célja már ekkor megfogalmazódott: „Ne hagyjuk a néptől elszakítani a gyökereket, őrizzük meg a magyar lelkiséget, mert ezzel magyarságunkat erősítjük!” A „három fáklya lángjának” táplálását szolgálja egy római kori latin közmondás: Verba volant, scripta manent (a szó elszáll, az írás megmarad). „Talán ez is késztet arra — írta a preambulumban Barsi Ernő —, hogy a „kimondott szó, a megszólaltatott hang mellett a tollat is gyakran kézbevegyem.” Ha majd egykor „elhallgat ajkaimon a szó, leteszem a vonót, nem tanítom, nevelem tanítványaimat”, akkor a pedagógiai és történeti tárgyú írásai fogják szolgálni „a kallódó nép hagyományainak mentését és tovább adását”. Mi lehet a célja a tanár úrnak a népi hagyományok ápolásával? „Visszaadni azokat jogos tulajdonosának, a népnek, az utánam jövőknek, hogy azonosságukban erősödjenek. Népünk csak így maradhat meg. S ezen keresztül juthat el mások értékeinek megértéséhez, megbecsüléséhez. Hittel, magyarságán át az emberiséghez” — fejezte be dr. Barsi Ernő népnevelői hitvallását. Ezután röviden foglaljuk össze a kollégák, tanítványok és barátok Arrabonában megjelent tisztelgő gondolatait. Bízván abban, hogy gazdagon és sokrétűen tudjuk bemutatni Barsi Ernő sokoldalú tevékenységét, fantasztikus személyiségét, hivatásáért rajongó, szorgos tanári munkáját, a kutató-gyűjtő dolgos tudósi életutat és emberi értékeit. Mint szerkesztőnek az volt a tervem, hogy felkérek néhány személyt Ernő bácsi borsodi volt kollégái és barátai közül, hogy köszöntsék a Győrbe került tanár urat és hitelesen, lokális érzésektől fűtve mutassák be a borsodi táj és a Bükkalja, azaz U
