Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 47/2. (Győr, 2009)
Tanulmányok - Mennyeiné Várszegi Judit: Dr. Kovács Pál (1808. július 1 - 1886. augusztus 13.) Válogatott bibliográfia
I MENNYEINÉ VÁRSZEGI JUDIT________________PR. KOVÁCS PÁL VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIA közé nőket is felvettek. A magyar színészet pártolására Részvényes Biztosító Társaságot alapított többekkel 1840-ben. A társaság biztosította az anyagi fedezetet a Győrben működő magyar társulatok fellépéséhez, és ennek köszönhetően a legjobb magyar színészek itt mutatkoztak be a közönségnek. 1862-ben a győri dalkörből Ének és zene-egyletet alakított. Nevéhez fűződik a Győri Ismeretterjesztő Egylet megalakítása 1870-ben, melynek keretében nyilvános felolvasásokat tartottak. Számos olyan szervezetnek, egyesületnek, bizottságnak volt tagja, vezető tisztségviselője, ahol jótékony ügyet szolgáltak. 1886. augusztus 13-án hunyt el. Az életművét méltató írások egy kiteljesedett, példa értékű élet pályáját rajzolták meg. Röviddel halála után, 1889-ben megjelent az első, munkásságát összefoglaló mű Koltai Virgil kutatómunkájának köszönhetően. (Koltai 1889, 155.) 1908-ban — születésének centenáriumán — bronzból öntött domborműves emléktáblával jelölték meg egykori lakóházát, a Hazánk című lap hajdani szerkesztőségi épületét, és az utcát, ahol az épület található, róla nevezték el. 1936-ban Irodalmi és Közművelődési Társaság, 1962 és 1977 között a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat győri nyári szabadegyeteme viselte nevét. Szülőhelyén, Dégen 1983-ban Kovács Pál születésének 175. évfordulója tiszteletére emlékülést rendeztek és megnyitották a helyi Mezőgazdasági Múzeumban állandó emlékkiállítását. 1986-ban a helyi általános iskola névadója lett. Az iskola legrangosabb kitüntetése a Kovács Pál-díj, amit évente egy kiváló tanuló, ill. egy dolgozó vehet át. Győr-Moson-Sopron Megye Közgyűlése Kovács Pál-díját 1999-től a hosszútávon megvalósított kiemelkedő kulturális tevékenységért adományozza. 2008-ban, Kovács Pál születésének 200. évfordulója tiszteletére Győrben tudományos ülést és tanári konferenciát rendeztek. Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése 2008-ban Kovács Pál emlékérmet adott ki. Az évfordulóra Dr. Kovács Pál emlékezete címmel gazdagon illusztrált emlékkötetet jelent meg a városban Baksa Péter szerkesztésében. (Baksa Péter 2008, 161.) Az életutat és a munkásságot bemutató tanulmány mellett Kovács Pál munkáiból ad válogatást a szemelvény gyűjtemény. A Kisfaludy Károly Megyei Könyvtárban emlékkiállítást rendeztek és előadásokat tartottak az évforduló alkalmából, valamint jelen bibliográfiával tisztelgünk Kovács Pál emléke előtt. A bibliográfiai számbavételt maga az író is remélte: „... igen sok újabb beszélyem jelent meg, szétszórva különféle lapokban. Halálom után talán valaki összeszedi ezeket, s később beesők mindenesetre emelkedni fog, mint a jó boré, mert ezek tisztán eredeti magyar beszélyek, nem imitáció, sem talmi, sem khinai anyag.”8 Számos életrajzi lexikonban, irodalmi bibliográfiában, irodalomtörténeti tanulmányban szerepel Kovács Pál. Műveinek felsorolása általában válogató jellegű és a forrásközlések legtöbbször csak az írást közlő kiadvány címét és a megjelenés évét tartalmazzák. 97