Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 47/2. (Győr, 2009)
Tanulmányok - Márfi Attila: Kovács Pál szerepe Győr XIX. századi színészetében
ARRABONA 2009.47/2. TANULMÁNYOK 1839. június 10-én a Raab’s Wieder-Eroberung (Győr visszavétele, vagy Győrnek újbóli meghódítása) című darabot játszották. Június 14-én ugyancsak V. Ferdinánd tiszteletére két színjátékot is előadott a soproni társulat, az egyfelvonásos Ungarn’s erste Wohlthäter (A magyarok első jótevője) ünnepi játékot és a Das Tagebuch (A napló) című kétfelvonásos vígjátékot. Végül, mintegy hattyúdalként, 1839. augusztus 13-án Ferdinand Raimund emlékére az Erinnerung an Raimund című kétfelvonásos színdarabot játszották a helyi német polgároknak. (Márfi 2007, 40.) Ezt követően azonban jelentősen csökkent a német színészek befolyása, csak az úgynevezett kisebb évadot elnyerve, pedig még Alexander Schmidt is jelentkezett az 1843. és 1844. évi évadokra. Ő volt a korszak egyik legismertebb színházi vezetője, a pesti Deutsche Theatert is igazgatta, majd 1842 elején Pécsett is szerencsét próbált, de igazából a Pesten felhalmozott adósságai elől menekült vidékre. (Márfi 1998, 111-112.) Innen vándorolt tovább Temesvárra, végül Győrött is befogadókra talált. De ekkor már Schmidtnek sem volt akkora varázsa a német polgárság körében, mint évekkel ezelőtt. (Márfi 1998, 41.) Valószínű, abban az egykori Teleki utcában álló nyári színkörben voltak ezek az előadások, amelyet Leopold Kottán német direktor alapított ebben az időszakban. A szintén Sopronból jelentkező „általjános tetszésben” részesülő színigazgató társasága a korszak ismert színi vállalkozóival (Willi és Hold társulata, Franz Krönig kassai, Joseph Lingi prágai, Hanns Ferdinand iglói és Leopold Girgl pesti truppjaival) együtt adta be játékkérelmét 1847 őszén, és az ő javára döntött a győri Színházi Választmány. Itt tartózkodásának második évében létesítette a már említett nyári „Faarénát”, amire a XIX. század második feléig volt igény Győrben, s amit később Ring színháznak is neveztek. (Márfi 1998, 41.) A nemzeti színészet megjelenése és megerősödése A folyamatos német vendégjátékok mellett egyre jobban erősödött az igény az időközben szárnyait próbálgató nemzeti színészek fogadására is. Elsőként, egy 1802-ben lezajlott felemás értékű kísérletet kell megemlíteni. A bécsi Burgtheater jeles komikusa, Joseph Noszül lépett fel, s ígért magyar előadásokat négytagú társulatával, akik egyébként nem beszélték a nyelvet. Ezért sajátságos keveréknyelven szólaltatták meg repertoárjuk három darabját. (MSzL II. 1941, 162-163.): 1. Medea (musikával elegyes tettemény), 2. A tej-áros leány (éneklési játék), 3. Ariadne Nakszüson. E sajnálatos intermezzo után 1811-ig kellett a győrieknek várakozniuk, hogy az első, igazi nemzeti társulatot fogadhassák „Tháliának a francia harcokban dicsőséggel megrokkant templomában”. Az úttörő Benke József társulata volt, akik 1811 és 1813 között négy színi évadot tartottak a Rába partján. (Márfi 1999, 27.) Kevéssé ismert, hogy Benke 1812-es vendégjátéka idejéből maradt fenn az első magyar nyelvű színlap, Dugonics András: Bátori Mária c. színművének győri előadását tanúsítva. S van ennek a korabeli színlapnak még egy színháztörténeti érdekessége: jelesül, hogy a szereplők közül egy „idegent” is feltüntettek, aki nem volt 80
