Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 47/1. (Győr, 2008)
Múzeológia - Közművelődés - Trugly Sándor: Jöttek-mentek. (Langobardok és avarok a Kisalföldön, régészeti kiállítás, Győr, 2008)
TRUGLY SÁNDOR JÖTTEK - MENTEK lamint az egyes műhelykörzetek hagyományaira, sajátos vonásaira utalnak.” E vizsgálatok eredményeként például a bezenyei temető 1. sírjában talált ékkőlapocskák almandin-gránátként határozhatók meg, s a szerző szerint a lehetséges nyersanyagforrások közül távol-keleti (indiai ill. Srí Lanka-i) lelőhelyek is számításba jöhetnek! A langobardoknak Pannóniából való kivonulása után (568) az avarok mintegy 250 évig tartották hatalmukban a Kárpát-medencét. E gyűjtőnéven avarnak mondott népesség egyes csoportjai több hullámban érkeztek keletről a Duna mentére, s kezdetben Baján kagán uralma alatt fokozatosan szilárdították meg hatalmukat. A kiállításon először ismét Tomka Péter jóvoltából, az érdeklődő nagyközönség megismerkedhet az avarok történetével, ill. egyes korszakaiknak (kora-, közép-, későavar kor) jellegzetes anyagi kultúrájával. A látogatóknak a tájékozódásban nagy segítséget nyújtanak a Kárpát-medence kora- és későavar temetőit bemutató színes térképek, melyek a Szentpéteri József által szerkesztett ADAM-ból származnak. Mára az avar kronológia nagy utat bejárva többé-kevésbé szilárdnak mondható, Tomka szerint is: „A friss verésű (vagy éppen agyonhasznált, másodlagosan felhasznált, sőt hamisított) bizánci pénzek, szuperpozíciók, szokás- és tárgytipológia, szeriáció... természettudományos korhatározó módszerek... alapján ma már nemcsak évszázadnyi, hanem akár 20-30 éves pontossággal meg tudjuk mondani számos avar kori lelet készülésének vagy eltemetésének idejét.” Ennek ellenére e sorok írója szerint továbbra is megoldatlan a kései avarság IX. századi továbbélésének problémája. E kérdéskör egyik lényeges eleme, hogy — többek között Nagy Károly VIII. század végén folytatott „avarirtó” hadjáratainak köszönhetően is1 — e népesség a 820-30-as években már tényleg csupán elszegényedetten tengődik-e a Kárpát-medencében, így természetesen az itt bemutatott szőkébb régióban is, vagy esetleg „más megoldások is elképzelhetők?” Óhatatlanul régóta arra gondolok például (és most le is írom), hogy a Révkomárom területén az általam is feltárt pazar leletanyagú „későavar lovastemetők” (103 feltárt sírjukkal!) népességének jelentős része — e korszak relatívkronológiai elvárásai alapján — a IX. század elején már valóban a földben pihent-e? Miközben tudjuk, hogy ezen a stratégiailag és hadászatilag oly fontos ponton és annak szűk körzetében ez idáig (az elmúlt 40 esztendő intenzív kutatásai ellenére) nem került elő egyetlen klaszszikus honfoglalás kori valamint köznépi magyar temető sem. S talán jogosan vetődik fel a kérdés: vajon akkor hol rejtőzhetnek mindmáig Árpád magyarjai, vagy az Anonymus által említett kun (kabar) eredetű Ketel és fia Alaptolma — aki itt utóbb várat épített és Komáromnak nevezte el — pogány módon eltemetett, valamint a magával hozott és az itt talált népeinek sírjai? (Anonymus Gesta Hungarorum, Budapest 1975, 94.) Egy további példát kiragadva: a legutóbbi évtizedek avar kori kutatásának bizonyos fokú megmerevedett álláspontját sejteti az annak idején a dunacsébi avar temető 244-244a számú kettőssírjából nyert csontminta Londonban (British Museum 1394) elvégzett C-14-es vizsgálatának (969, +/-66 év) nem éppen a kialakult kronológiai rendszerbe illő, nagyon meglepő, egyébként szenzációs eredményére való szakmai reagálás is. (Bunardzic 1980,42—44.) Tudomásom szerint mind a mai napig nem történtek próbaellenőrzések (mérések) e temetőn belül sem. De vajon miért nem? Ugyanis a dunacsébi eredmény alapján e mongoloid jellegű későavar temető (és természetesen valamennyi hasonló leletanyagú Kárpát-medencei temető) bizonyos sírjai akár X. század elejiek is lehetnek... 249
