Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 47/1. (Győr, 2008)

Tanulmányok - Kralovánszky Mária: Empire szabású női ruha restaurálása

ARRABONA 2009.47/ 1. TANULMÁNYOK szoknya sima felső részére került egy 15 cm széles vízszintes sáv. A régi fűzőbetét által takart és valószínűleg megkoptatott terület helyére egy négyszög alakú be­toldást varrtak, melybe belenyúlt a hát közepén levő hasíték, mely a bebújást biztosította. (7. kép) Az új szoknyának az oldalhoz eső részen szükséges volt egy­­egy szűkítő varrás. Miután ezt is össze­varrták, akkor hímezték rá a megterve­zett helyekre a szóló virágokat. Ezért varrhattak keresztül a toldások varrásain. A hímzés elkészülte után került a szétte­rített szoknya két szélére a két ék alakú sáv. Ugyanezeket a toldási műveleteket végezték el a szoknya eredeti bélésével úgy, hogy az aljának felhajtásánál nem fejtették le a selyemszövetről. Legutoljára varrták össze a két ék alakú sáv szabadon maradt széleit, mely így a szoknya elejének közepe lett. A bélés is együtt varródott egy szakaszon a selyemszövettel. Az új szoknya alján a megmaradt eredeti felhaj­tást még egyszer visszahajtották, a két ék alakú sáv vágott szélét egyszer vissza­hajtották, és a béléssel lefedték. A felsőrészt és a két ujját a régi ruha sima selyemszövetéből kiszabták, majd a megtervezett helyekre ráhímezték a szóló virágokat. A hímzés kivitelezője biztos, hogy nem volt profi, elképzelhető, hogy maga az ifjú hölgy készítette. A szabás és a varrás viszont hozzáértő mester munkája. Az összevarrt felsőrészt összedolgoz­ták a szoknyával és elkészült az új ruha. Ennek időpontja 1817-20 közé esik, mert a korabeli divatlapok képei szerint ebben az időben volt a szoknya rész nem csak há­tul redőzött, hanem elöl is bővebb. Korábban elöl egyenes, sima és ránc nélküli volt, és 1820 után viszont a derékvonal csúszott lejjebb. (8. kép) Robe a’la frangaise ruha szabásmintája 242 7. kép A régi ruhából szabott új ruha 8. kép Ruha 1820-ból

Next

/
Oldalképek
Tartalom