Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 47/1. (Győr, 2008)
Tanulmányok - Almási Tibor: Évről-évre. Fejezetek Győr képzőművészeti életéből. III. 1903
ARRABONA 2009. 47/1. TANULMÁNYOK solyiták templomának frescóinál kimutatta, hogy mindezeken a helyeken Troger Pál, Maulbertsch Antal, Dorfmeister István, Palkó és Winterhalter nagynevű frescó festők működtek. Ezen keretbe foglalta felolvasó a pannonhalmi ebédlőterem régi falfestményeit és remek stuccóit, melyek 1720-30. készültek. Megokolt véleménye szerint ezek is és a velők tökéletesen megegyező győri apátház frescói a híres Troger Pál ecsetjére vagy iskolájára vallanak.. .”41 A tárlat előkészítő szakaszában, a rendezőbizottság még négy, „a kulturális célok szolgálatának kiegészítését” célzó „szórakoztató” és „tanulságos”42 előadás megtartását tervezte a kiállítás idejére. Ezek közül — mint láttuk — kettő rendben lezajlott, de a következők, dr. Petz Lajos és dr. Kari Lajos expozéi — valószínűleg az előadók egyéb elfoglaltsága miatt — végül elmaradtak. Az 1903-as győri műtárlat június 14-én zárult.43 Utolsó akkordként a szervező bizottság a hónap végén testületileg tiszteletét tette Goda Béla alispánnál, „és megköszönte szíves előzékenységét, melylyel a bizottság kulturális feladatát támogatta”.44 A Győr és környéke magán- és intézményi gyűjteményekből válogató kiállítás értékelése nem egyszerű feladat, már csak azért sem, mert ahogy Csatkai Endre a bemutató történetét összegező tanulmányában észrevételezte, erre az eseményre sajnálatos módon rányomta bélyegét „a kormánypárti és függetlenségi beállítottságú értelmiség között” dúló politikai viszálykodás.45 A kormánypárti, a kiállítás népszerűsítését „hivatalból” végző Győri Hírlap nyilvánvalóan a tárlat egyediségét, a vállalkozás úttörő voltát, Győr kulturális életében betöltött jelentőségét, egyszóval vitathatatlan sikerét próbálta tudatosítani olvasóiban. „Úgy vagyunk a képkiállításunkkal — írta a Győri Hírlap még a tárlat első napjaiban —, mint a kertész, a ki gyönyörködve nézi, milyen szépen hajt ágba a kis növény, melyet az üvegházból ültettek ki új földbe, a szabad ég alá... Megtekintvén, fejlődést mutat már az idei, a győri családoknál levő műtermékekből rendezett tárlat tükörképe, fejlődést és nagy, szunnyadó, nemes erőt. A ki végig futja a képekkel teleaggatott csarnokot, annak kevésbé figyelmes szemléletre is szemébe tűnik, hogy a tavalyi tárlat anyagára visszaemlékezni tud, mi ott a régi tőke és mi az új növendék, mi az a látható hatás, a mit a győri első műtárlat itt nálunk maga után hagyott? Az megvallhatja bátran, hogy régi, neves gyűjteményeknek századokon át halmozott kincsein kívül a mi magánosoké, annak legnagyobb része az utolsó év nyomát viseli magán, az mind azon lelkesedés szerzeménye, melyet az először közénk szálló művészet a felfelé törekvő lelkekben keltett. Az megvallhatja ezt, büszkén vallhatja meg. Eredményt konstatál. Ez eredmény konstatálhatása egyik fő sikere a tárlatnak, mert a mellett, hogy megmutatja mennyit áldozott már Győr közönsége a művészetekért, mennyire iparkodott maga köré gyűjteni a művészet nemes alkotásait, bepillantást enged a jövőbe és következtetni enged arra az erőre, mely egy évi tevékenység által ennyire tudott haladni. Önmagunk bíztatása csak ez a tárlat, lelkes megrögzése az első sikernek, példaadás magunknak arra, hogyan dolgozzunk tovább... Mert, — mint mondám -, e tárlat jelentősége nem napokra szóló. A kétheti rövid sikeren túl, kihatással van a művészetek jövő fejlődésére itt Győrött, háttere az az egyesület, mely alakulóban van, minden nemes, szép, művészi ápolására és fejlesztésére, a győri Kisfaludy-kör, — és ezért minden más kiválósága mellett ez a kö214
