Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 47/1. (Győr, 2008)
Tanulmányok - Galavics Géza: Adatok a győri püspökség és káptalan barokk-kori művészetpártolásához. Előkép, vázlat, kópia és parafrázis kérdése egy Maulbertsch vázlat azonosítása kapcsán
GALAVICS GÉZA ADATOK A GYŐRI PÜSPÖKSÉG ÉS KÁPTALAN BAROKK-KORI... hogy Zircen a festőnek egy másik kompozíciója, egy piazetteszk Mária Magdolna Altaraufsatz-képe is található.10 Talán érdemes lenne több figyelmet szentelni a veszprémi Dubniczay kanonok alakjának, ő volt ugyanis az első a veszprémi egyházmegyéből, aki Maulbertsch-csel kapcsolatba került. Máig rejtély ugyanis, hogy négy évvel később Maulbertsch miképpen került a veszprémi püspök, Bíró Márton látókörébe, aki 1758-ban meghívta a festőt nyári rezidenciájára, Sümegre, az ottani plébániatemplom kifestésére. Ez lett Maulbertsch legnagyszerűbb magyarországi alkotása.11 Bíró Márton Maulbertsch művészetét a zirci megrendelés kapcsán már korábban megismerte, az önálló mecénásként fellépő veszprémi kanonok szerepe (bár viszonya püspökével nem volt jónak nevezhető) ezért is érdekes lehet a további kutatás számára. Annál is inkább, mert Maulbertsch harmadik, ma Budapesten őrzött Szent István vázlatának s a hozzá először most kapcsolt oltárképnek a megrendelőjét is egy püspök és kanonokja mecénási viszonylatából bontjuk ki. Maulbertsch: Szent István felajánlja koronáját (Budapest, MNG) és a győri székesegyház Maga a budapesti vázlat 1927-ben, egy magyarországi magángyűjtő ajándékaként került közgyűjteménybe, s régóta a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán látható.12 (1. kép) A régi rajzművészet kitűnő specialistája, Hoffmann Edit publikálta először 1944-ben „Maulbertsch követője” megjelöléssel. (Hoffmann 1944, 181. és 7. kép.) így szerepelt a Szépművészeti Múzeum Maulbertsch és kora kiállításán (Budapest 1974, 17-18.), és a Magyar Nemzeti Galéria 1984-ben megjelent gyűjteményi katalógusában is. (MNG 1984, Kát. 182.) Garas Klára az 1974-es kiállításon Maulbertsch „valamelyik tanítványának”, esetleg Vinzenz Fischernek tulajdonította a képet, s nyilván ezért nem is vette be az 1960-ban megjelent Maulbertsch-monográfiájába. A kisméretű olajfestményvázlat „karrierje” csak 1984-ben kezdődött, amikor kivitték a langenargeni Franz Anton Maulbertsch und sein Kreis in Ungarn c. kiállításra, a katalógusban pedig egész oldalas színes felvételt jelent meg róla. A katalógusszövegben Garas Klára már „virtuóz ecsetvonásokkal megfestett, színpompás vázlataként tárgyalta, s úgy érvelt, hogy „a könnyed és mégis biztos formaadás, a spontán kivitelezés és a kolorit frissessége okán ezt a kis képet aligha tulajdoníthatjuk Maulbertsch valamely követőjének. Feltételezhető, hogy a vázlatot inkább maga a mester készítette egy végül meg nem festett vagy nem ismert oltárképhez.” (Maulbertsch 1984, 132-133. 5. színes kép) A Maulbertsch attribúciót a győri székesegyház szentélyének mennyezetképéhez készült berlini olajvázlat színvilágának, expresszív formaadásának párhuzamával támogatta, s készülésének idejét is a győri mennyezetkép 1772-74 közti megtervezésének és kivitelezésének időszakára tette.13 Erre a megállapításra épültek a következő negyedszázad kutatásai, amelyekben az olajvázlatot különböző összefüggésrendszerbe állították és értelmezték. Maga Garas Klára még ugyanabban az évben (1984) egy braunschweigi konferencián a vázlatot ikonográfiái nézőpontú környezetbe helyezte, s a „témaválasztás és a helyi igények” perspektívájából а XVIII. századi osztrák festők magyarországi megrendelésre, s az itteni igényeknek megfelelő, magyar szenteket ábrázoló festményeivel együtt vizsgálta. (Garas 1984,109-110.) Egy évtizeddel később Nina Fehr-171
