Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 47/1. (Győr, 2008)
Tanulmányok - Domonkos Ottó: Magyarországi festőcéhek III. Pecsétek, címerek, céhedények, céhládák
DOMONKOS OTTÓ MAGYARORSZÁGI FESTŐCÉHEK III. ... Domonkos Ottó MAGYARORSZÁGI FESTŐCÉHEK III. PECSÉTEK, CÍMEREK, CÉHEDÉNYEK, CÉHLÁDÁK Az Arrabona 1974. és 1976. évi számában a festőcéhekről két terjedelmes tanulmányom már megjelent. (Domonkos 1974; Domonkos 1976) Az 1974-es számban a magyarországi festőcéhek (tinctor; Fäber, Schön- und Schwartzferber) történeti alakulását, a Főcéhek, Negyedcéhek (Viertl-Lade) fölé- illetve alárendeltségének viszonyait, a tagfelvételi hatáskörök alakulását mutattam be. Ebben a bécsi városi és a történeti Magyarország városainak levéltári és múzeumi iratai, valamint az idevonatkozó hazai és külföldi történeti feldolgozások, kiadványok adták a hiteles dokumentumokat. A tanulmány másik felében a bécsi országos főcéh (Landeshandwerck und Haupt-Lade) 1638-as, a boroszlóiak 1652-es, az eperjesi Viertl-Lade 1672-es, a késmárkiak 1713-as, a lőcseiek 1715-ös céhlevelének betűhív teljes szövegű céhlevelei, majd e céhek vonzáskörzeti térképei és mesternévsorai kerültek közlésre. A főcéhekből a XVIII-XIX. század során kivált önálló és összevont, több helység mestereit összefogó céhei, valamint — a nemcsak rokonszakmákat felölelő — vegyes céhek elterjedtségét külön térkép és magyarázó tábla teszi szemléletessé. (Domonkos 1974, 101-164.) Az Arrabona 1976-os kötetében a festendő anyagokról, a remeklés előírásairól, a céhközi vitákról, mint pl. a festők-takácsok, a festők-kalaposok között, a hivatalos árszabályzatokról, a vásári árukínálatról adtam áttekintést. (Domonkos 1976) Több más előtanulmányra (Domonkos 1961) is építve készült el és jelent meg 1981-ben „A magyarországi kékfestés” című monográfia. (Domonkos 1981) Mindezek ellenére sok apró mozaik maradt felhasználatlan, mint például a céheket szimbolizáló és jogerőt képviselő céhpecsétek, címerek, céhlevelek, céhedények, mesteravatáskor készült jelvények (Schild), edényzetek, és mindezek őrzésére szolgáló céhládák, mesterkönyvek stb. Ezek együttes feldolgozását és bemutatását ezért tartjuk fontosnak, mert az apróságok több esetben olyan lényeges elnevezéseket, céhközi kapcsolatokat is kiegészítenek, megvilágítanak, amelyek korábban csak homályosak voltak, illetve e tárgyak lehetséges fotó-kiegészítéseire az idők folyamán lehetőség nyílt. Másrészt e tárgyak szépsége, értéke az olvasó számára is élményt jelenthetnek. Nagybákay Péter A magyarországi céhes kézművesipar jelvényei című munkájában a kelme-vagy textilfestők fejezetében mindössze két pecsét, egy céhláda és két szállásjelző tábla szimbólumait említi meg Lőcséről, Kassáról és Liptószentmiklósról, illetve Sopronból és Pápáról. (Nagybákay 1995, 90-91.) Nekünk időközben húsz pecsét fotójának megszerzésére nyüt lehetőségünk, valamint néhány tárgyi emlék leltári, jegyzőkönyvi megörökítését deríthettük fel. A festőmesterség történeti alakulásának ismétlését szeretnénk elkerülni, ezt a korábbi publikációk elvégezték, itt mindössze egy nagyon tömör képet kívánunk erről adni. A festőcéhek vizsgálatának középpontjában a Közép-Európában legkorábbi bécsi főcéh áll, amely első privilégiumát 1208-ban kapta Albrecht osztrák főhercegtől a betelepített flandriai festők az ún.flümingek kiváltságaként. Előnyös helyzetüket a bécsi céhek feloszlatása után is tiszteletben tartotta II. Albrecht 1340-ben, 133 i I
