Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 47/1. (Győr, 2008)
Tanulmányok - Horváth Gergely Krisztián: Területiség és joghatóság. A rendi gondolkodásmód alapdimenziói Bruck an der Leitha és Moson vármegye konfliktusai tükrében (1556-1848)
ARRABONA 2009. 47/ 1. TANULMÁNYOK nyiben a pályaudvar a brucki oldalon épült volna meg, az sokkal több költséggel járt volna, összességében a köz kárára. így már nem a vámosok jelenléte, hanem csak azok „kicsapongásai” képezték a konfliktus tárgyát, a megye azonban remélte, hogy az uralkodó bölcsessége mindenki megelégedésére orvosolja majd a vitát. A rendek a felolvasott előterjesztést azonban nem fogadták el. Az uralkodó által kínált biztosítékokat elégtelennek tartották, „sem az utazók kényelmét, sem egyébb okot elegendőnek arra nem tartván, hogy az Ausztriai vám tiszteknek az ország határán belüli törvény ellenes hivataloskodásaiban, az Ausztriai vámnak ott leendő szedésében megeggyezenek, vagy ehhez segéd kezeket is nyújtsanak”, ezért a királyt Jobbágyi hódolattal” kérték, helyezze el az osztrák vámot Újfaluból Bruckba. Ellenkező esetben a megye a legközelebbi országgyűlés elé viszi az ügyet.101 A király viszontválaszában meglepve konstatálta, hogy „kedvelt Hívei” ennyire mereven közelítenek a vámhivatal ügyéhez, s felhívta a rendek figyelmét, hogy Magyarországon, Nyitrától egészen Máramarosig „a’ magyar harminczadokkal egyesített számos illyetén hivatalok divatoznak a’ nélkül”, hogy a rendek — belátván a kölcsönösség szükségességét — ez ellen panaszt tettek volna, „vagy abból az ország jogai csorbítását következtették volna”. Újfaluban ugyanez a helyzet, sőt, mivel Sina cége évente adót fizet az állomás területéért, a megye akadékoskodásából a köz kárán túl magán kár is származik. A király végezetül „atyai szándékunk mellett továbbá is állhatatosan megmaradván” parancsba adta korábbi rendelkezéseinek elfogadását, egyben érvénytelennek nyilvánította a megye határozatát.102 A rendek az erélyes felszólításra beadták a derekukat, s mintegy megvilágosodva, teljes mértékben elfogadták a leiratban foglaltakat. A jegyzőkönyv érdekessége, hogy míg korábban folyamatosan a magyar közjog azon elemeire hivatkoztak, melyek alapján a vámosok jelenléte az ország szuverenitásának megsértését jelenti, addig most az együttműködést lehetővé tevő paragrafusokat citálták.103 A rendek ugyan elfogadták az uralkodó igazát,104 mindazonáltal jelezték, hogy a legközelebbi országgyűlésen az ország határainak és törvényhatóságainak épségéről törvény elfogadását fogják javasolni.105 Moson megye hatóságai azonban érezhetően csak a kényszerű felsőbb nyomásnak köszönhetően mentek bele a kompromisszumba, a valóságban ugyanazt gondolták a kérdésről, mint előtte: az osztrák vámosoknak semmi keresnivalójuk a megye területén. A megye saját hatáskörben határozott a Sina által finanszírozott biztos feladatairól is, amely lényegében az osztrák hatóságok működésének felügyeletéből állt, munkájáról jegyzőkönyvet kellett vezetnie. (Sáry 1979, 132.) A pályabiztosnak kinevezett Csonka Károly jelentéseivel azonban inkább csak melegen tartotta a konfliktust: az, hogy közvetlen rálátása volt az osztrák tisztviselők működésére, nem segítette a vita lezárását. Már 1847 májusában úgy vezette fel jelentését, hogy „A Magyar Hon még e’jelen esetben is a’ leg utolsó Nemzetek között áll, mert a’ Magyar határok szélein Harminczad és Német vég vám szedő Hivatalok telepedvén meg, ezek határozzák el az egyének ki vagy bé szállíthatását, a’ nélkül, hogy Magyar Ország részérül leg kissebb bé folyás gyakoroltatnia”.106 Kérte ezért, hogy a megye is állítson fel állandó határőr-állomást, mert így az „Önkény ’s Törvény ellenes eljárásokat meg gátolván, igaz járatú Magyar lakosoknak” az utazás során sokat tudna segíteni.107 124
