Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 47/1. (Győr, 2008)
Tanulmányok - Horváth Gergely Krisztián: Területiség és joghatóság. A rendi gondolkodásmód alapdimenziói Bruck an der Leitha és Moson vármegye konfliktusai tükrében (1556-1848)
ARRABONA 2009.47/1. TANULMÁNYOK bágyi és zselléri illetőség szerepel, az illetőség szó pedig azt jelenti, hogy „mindenütt, a’ mi jobbágyi állományhoz tartozó illetőségben benn foglaltatik, akár légyen az szántóföld, akár rét, ott építteni és boltot nyitni szabad”.69 A vármegye értelmezésében a városi tanács, amellett, hogy folyamatosan megszegte a hatályos törvényeket, földesúrként viselkedett, ami jogellenes volt. Ha ugyanis földesúr lenne, „annak mind egyik polgára földes Úr volna, és adózó is, minden egyes tehát folyamodhatnék ollyas miért, a’ mi neki hasznára volna, [...] és a másik mint földes Úr, néki meg tiltaná”. A városi tanácsot pedig azért nem lehet földesúrnak tekinteni, mert nem az övék a város jövedelme, hanem fizetést kapnak.70 Ezek után Bruck vádolta meg azzal a vármegyét — miután a megye perbe fogta a várost —, hogy földesúri jogokat vindikál magának. A magyaróvári hatóságok indulatosan reagáltak: ,,a’ Vármegyének soha esziben sem volt, magának földes úri jogokat tulajdoníttani”, egyedül a kötelező törvényességi felügyeletet gyakorolta, mint hatóság, s állt ki a boltot nyitni szándékozók érdekei mellett.71 A boltnyitás szándéka a későbbi törvények szellemével is megegyezett. Az 1840. évi 9. te. vezérfonala, hogy „mindenki vegye hasznát okosan és szabadon annak, a’ mije van”.72 Ennek tükrében a vármegye „igen szerénytelen”-nek mondta Bruck kívánságát, mely a király és a megye azon törekvését, hogy az adózók magukat gyarapíthassák, korlátozni igyekezett. 1842-ben a város azzal a kéréssel fordult a vármegyéhez, hogy a nyulasi két kuriális ház és az újfalui puszta után járó, állítólag 300 éven keresztül gyakorolt vármegyei közgyűlésbeli tagságát állítsák vissza, amit Moson vármegye, mint országgyűlési döntést igénylő lépést, elutasított.73 Mindez azonban egybevágott a vármegye azon törekvésével, hogy a brucki határ és birtokok ügye végre kerüljön az országgyűlés elé.74 A 40-es évek elején a törvényhatósági jog gyakorlása kapcsán gróf Harrachhal is összetűzésbe került a város. Az Újfalu feletti „szakadatlanul minden időben gyakorlott” törvényhatósági jog a Harrach családé, a párndorfi uradalom tulajdonosáé volt, amit a vármegye is mindenkor elismert.75 így amikor Fischer József brucki polgár bérbe vette az újfalui sörfőzési jogot, gróf Harrach jogszerűen élt óvással. A város azonban Harrach óvásával szemben ellenóvást jelentett be, mert attól tartott, hogy ennek hiányában kifelé úgy tűnne, mintha ők Harrachot földesuruknak ismernék el. Ismételten arra a vármegyei viszályból már jól ismert érvrendszerre hivatkoztak, miszerint Újfalut ők királyi adománnyal nyerték el, ezért „földes úri jogokkal nyert birtokunkon mást magunkon kívül földes uraságnak el nem esmértünk, ’s el nem esmérünk, úgy jövendőben is senkit elesmérni nem fogunk”.76 Továbbá, „minden a nemesi javakkal, ezek természetéből öszvekötött haszonvételeket [...] százados élvezetünk és gyakorlat erejénél mint földes uraság élvezni és gyakorolni fogjuk, [...] magyar országi javainkban megszoritatni magunkat nem engedendjük.”77 A viszály tetőpontja 1845-re tehető, amikor Bruck az újfalui kuriális zsellérekkel elöljáróságot választatott, azaz saját kebelében kreált egy olyan községet, mely kívül állt a vármegye fennhatóságán. A hivatalos indoklás szerint azért, mert az, hogy „a városi tanács egyúttal a zsellérség elöljárója is legyen, méltóságával meg nem egyezvén.”78 Továbbá ők, mint egy másik ország alattvalói, nem lehetnek egyben magyarországiak elöljárói. A vármegye Bruck ezen lépését semmi szín alatt nem volt hajlandó tolerálni, attól tartott ugyanis, hogy miután a város az újfalui lakosokat saját „urbarialis zselléreinek keresztelvén, ’s magát azoknak földes urává emelvén 120
