Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közelmények 46/2. (Győr, 2008)
Tanulmányok - Horváth Ciprián: Poncolt hátterű ornamentikával díszített tárgyak honfoglalás kori sírokban
ARRABONA 2008. 46/2. TANULMÁNYOK is, az aranyozás mellett a tarsolylemezek másik háttérkitöltő módozata volt ez. Ezekben az esetekben a mintákat nem azok fény-árnyék hatása emelte ki, hanem a háttér poncolása. (László 1970, 64., 75; László 1988,114; László 1999,970.) Fodor István véleménye szerint a háttér poncolása azon jegyek egyike, melyek a szogd művészetben is megtalálhatók, s melyek jellemzik a későbbi magyar stílust is. (Fodor 1979, 66.) Mechtild Schulze-Dörrlamm a bodrogvécsi tarsolylemez elemzése kapcsán jutott arra a megállapításra, hogy az olyan típusú tarsolylemezek, melyeknél a hátteret hagyományosan körponcok töltötték ki, a tárgytípus korábbi fázisába sorolhatók: a Volga és a Felső-Don közti területről származnak és készítésük a 900-as évektől szűnt meg. (Schulze-Dörrlamm 1991,417-421.) Kiss Etele az eljárás magyarok felé történő közvetítőjeként a közép-ázsiai ezüstművességet jelölte meg. (Kiss 1996, 218.) A kérdés kutatásának jelenlegi helyzetét, a témának legtöbb figyelmet szentelő Bálint Csanád foglalta össze.4 Megállapításai szerint ez az ornamentikái elem a honfoglalás kori ötvöstárgyak egyik kisszámú és kiváló minőségű csoportjánál található meg. A Kárpát-medencében a késő avar- és a morva korban, valamint a honfoglaló magyaroknál egyaránt megfigyelhető; hiányzik azonban a szomszédos régiókból, valamint a Balkánról. Véleménye szerint a Kárpát-medencébe nem a magyarokkal keletről érkezett szokás, de nem is helyi eredetű, annak ismertét a bizánci kultúrából merítették. Technikai kivitel A poncolás az iparművészeti felületmegmunkáló eljárások egyik vállfája, melynek lényege, hogy az öntött vagy lemezből készített fémtárgyak felületén annak díszítését poncolókkal alakítják ki, vagy finomítják.5 A középkorban ennek két módozata volt ismeretes, az opus punctile és az opus ductile. Előbbi az egyszerűbb, mely tulajdonképpen csak alapkitöltésül szolgált, ebben az esetben a ponctű végébe éles peremű lyukat vájnak, s ezt ütögetik be a fémalapba. Utóbbi eljárás ponctűinek vége különböző mintákat mutathat. (Schey 1935, 46-47.) A háttérkitöltő poncolás részletes leírása szerepel a középkori ötvösség egyik legfontosabb forrásának tekintett Theophilus Presbyter: A különféle művességekről című művében.6 A tarsolylemezek körét vizsgálva a régész és ötvös képzettséggel egyaránt rendelkező Fettich Nándor adott leírást azok készítési technikájáról: a szuroklapra helyezett lemezeken a mintázatot poncoló és véső segítségével alakították ki, majd a hátteret mélyebbre, míg a mintázatot hátulról előre kalapálva tehették plasztikusabbá a felületet borító mintát. (Fettich 1935, 13-14.; Fettich 1937, 73-94.) Az ötvösök munkájuk során különféle technikai eljárásokat alkalmazva formálták az elkészítendő tárgyat, a megfelelő eljáráshoz a megfelelő szerszámot, szerszámokat felhasználva.7 Ötvös szerszámkészlete sajnos máig nem ismert a Kárpát-medence X. századi sírjaiból,8 azokat tehát — szemben más népekkel pl. az avarokkal vagy a vikingekkel — valószínűleg nem tették az elhunyt mellé, így rájuk csak az elkészült tárgyakon hagyott nyomaikból következtethetünk.9 A minta kialakításához, valamint a témánk szempontjából fontos háttér kitöltéséhez egyaránt poncolókat használtak a korabeli ötvösök: ezeket a kora középkorban vasból vagy bronzból készíthették, egyes típusai különféle motívumok — kör, háromszög, pont stb. — lenyomatát adják. (Oberfrank 1996, 56-57.; Fecht 2003) 54
