Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közelmények 46/2. (Győr, 2008)
Tanulmányok - Brauer-Benke József: A peremgyűrűs furulya
_ ____ ARRABONA 2008.46/2.__________________________________________________TANULMÁNYOK A peremgyűrűs furulyatípus kialakulásának körülményeire a reneszánsz időszakban végbemenő változások szolgálhatnak magyarázatul, amikor is a blockfőte a finomhangolás miatt 2, majd 3 részessé vált. A hangszertest gyors szétszedése és összerakása miatt alakultak ki a díszítő jellegűvé is váló peremerősítések. A nyugat-európai XVI. századi népi magrés furulyák alsó állású ujjnyílás nélküli, hat felső állású ujjnyílással és az ujjnyílásokkal ellentétes szélhasító nyílással rendelkező peremgyűrűs furulyatípust nevezte John Henry van der Meer, Schwegel-nek. (Galpin 1911, 131-132) A Schwegel furulya peremgyűrűs, hat ujjnyílásos változata Észak- és Dél-Tirolban, Salzkammergutban, a stájer Enns-völgyben, Karintiában, Szlovákiában és a Kárpátokban található meg. (Meer 1983, 130-131.) Csehországban szintén elterjedt a 6 ujjnyílásos alsó szélcsatornás, peremgyűrűs furulyatípus. (Kunz 1974,109.) Megjegyzendő, hogy a Schwegel síp elnevezést más szerzők leginkább a fuvolára alkalmazzák. A zavart az okozza, hogy a német nyelvű szerzők sokszor következetlenül alkalmazzák a kifejezéseket, amely mint több példán látható, nem kizárólagos német sajátosság. A Schwegel elnevezés germán eredetű és legkorábban az Ulphilasféle IV. századi gót bibliafordításból ismert, míg a Pfeife és a Flöte latin eredetű kifejezések. (Klier 1956,29.) Mindhárom elnevezés a magyar síp kifejezéshez hasonlóan szinonimaként, többféle hangszertípus megjelölésére is szolgálhatott, ezért pontos leírás vagy ábrázolás nélkül csak tájékoztató jellegű adatként értékelhető. A blockflőte szétszedését szolgáló peremerősítéseket utánozzák a tiroli, karintiai és stájer népi furulyákon is megjelenő hangszertesterősítő gyűrűfaragványok, holott azok hangszerteste egy anyagból készül. Ezért a magyar nyelvterületen is megjelenő furulyatípuson a peremgyűrűk repedés elleni védelme, utólagos magyarázat is lehet egy szomszédnépi kölcsönzésre. Természetesen a peremgyűrűk valóban védelmet jelentenek a repedés ellen is, de valószínűleg csak a funkcióját vesztett illesztő elem vált díszítőelemmé, és kapott új, repedés elleni funkciót. A Dunántúlon és az Alföldön is a peremgyűrűs furulyatípusok mellett mindenütt megtalálhatóak a sima falú furulyatípusok, amelyek repedés elleni védelme szintén megoldható lenne a peremgyűrűk kialakításával. Bátky Zsigmond eredetileg 1906-ban megjelent Útmutató néprajzi múzeumok szervezéséhez című könyvében a 39. táblán bemutatott 6 ujjnyílásos furulyatípusok közül kettő peremgyűrűs furulya és mindkettő a „Tótság”-ból származik. (Bátky 1906, 129.) Az Alföldről egy hasáb alakú felső szélcsatornás, 6 ujjnyílásos furulya és Brassóból egy „oláh” hagyományos, alsó szélcsatornás 6 ujjnyílásos furulyatípust közöl az ábra. Amennyiben a furulyatípusok az 1900-as évek elejét reprezentatív módon mutatják, akkor a peremgyűrűs és a hagyományos 6 ujjnyílásos furulyatípusok is jövevényhangszernek tekinthetőek. Szintén figyelmet érdemel, hogy Bátky Zsigmond csak az 5 ujjnyílásos hosszú furulyát nevezi furulyának, a 6 ujjnyílásos furulyatípusok elnevezése nála a tilinkó. (Bátky 1906,130.) Az elnevezést nemcsak a hangszer hossza alapján alkalmazza, mert a peremgyűrűs furulyák közül az egyik jelölése hossszú tilinkó és a másiké kurta tilinkó. Jelenlegi ismereteink szerint a peremgyűrűs furulyatípus Erdélyben és Moldvában ismeretlen, az Alföldön szórványokban ismert, a Nyugat-Dunántúlon és a Felvidéken sűrűn elterjedt. 194
