Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közelmények 46/2. (Győr, 2008)
Tanulmányok - Fajcsák Attila: Egy hajdútánc-dallamunk eredete
FAJCSAK ATTILA EGY HAJDÚTÁNC-DALLAMUNK EREDETE netikus kapcsolat áll fenn közöttük. Mindez felbátorít bennünket arra, hogy a vizsgált táncdal születését illetően kijelentsük: Wohlmuth egy olyan egyszerű, sokkal korábbi eredetű magyar hajdútáncot írt le gyűjteményének elején, ami még a XVII. század végén is az egyik legnépszerűbb táncdallamunk lehetett.7 Csak ezzel magyarázhatjuk azt, hogy a német többségű Sopron jeles orgonistája is ismerte, a helybéli magyaroktól hallhatta, s ezt a nemesen egyszerű régi táncot bevette gyűjteményébe. Annak is az elejére, a legkönnyebbek közé, amelyek kevésbé okoztak gondot a kezdő virginálozó Starck gyereknek. Kottapéldánk b dallamával és egy másik XVI. századi tánccal kapcsolatosan egyébként Rajeczky Benjamin hívta fel először a figyelmet arra, hogy azok középkori eredetűek. (Rajeczky 1988, 572.) Ha a táncdalunk kíséretét (Szabolcsi 1959, 341-342.) összevetjük az Vngerischer Tantz (Szabolcsi 1959, 203.) című hajdútánc kíséretével, nagyjából ugyanaz: dudabasszus az előtagban (AA), valamint IIV VI az utótagban (bbc). Vizsgálatunk tárgya a legjobban adatolt dúr-pentachord hangsorú, korai hajdútánctípusunk egyik változata, amelynek az is emeli értékét, hogy magyar földön rögzítették kottába, és pillanatnyilag a legkésőbbi feljegyzése. E típushoz tartozó hajdútáncok „szoros belső összetartozását”, további dallamokkal való egybevetését Domokos Mária végezte el. A táblázatában szereplő nyolc dallamból négyet hajdú-, hármat magyar táncként, egyet pedig indulóként jelöl meg. (Domokos M. 1990,518-519.) A régi európai praxisnak megfelelően, a páros ütemű táncdalt rendszerint annak páratlan lüktetésű változata követte. Domokos Mária azt írja, hogy „a források tanúsága szerint a hajdútáncok ezen típusához általában nem járul proporció.” (Domokos M. 1990, 519.) Táncunknak azonban mégis van, ami csak tovább emeli értékét. Ennek közlését valószínű, hogy Wohlmuth nemcsak pedagógiai szempontból, hanem a régi hagyományt tiszteletben tartva nélkülözhetetlennek tartotta. E proporció fennmaradása voltaképpen csak annak köszönhető, hogy tananyagként bekerült az öszszeállításba. Az 1. kottapéldában szereplő többi dallamnak valóban nincs proporciója, vagy legalábbis nem jegyezték le, de ettől függetlenül még játszhattak hozzájuk. Nem tartjuk kizártnak, hogy a késő középkori hazai gyakorlatban viszonylagos szabadsággal alkalmazhattak a zenészek bizonyos proporció-modellt egy-egy hajdútánc után. (Martin 1981, 273.) így némiképpen érthetőbbé válna, hogy a legegyszerűbb pentachord-hexachord hangkészletű, sorszerű, vagy ezekkel rokon hajdútáncainkoz miért is nem közöltek proporciót egykoron a külföldi források. Puszta kíváncsiságból megvizsgáltuk a legkülönbözőbb forrásokban fennmaradt többi hajdútánc proporcióját is. Felettébb meglepő eredményre jutottunk, amikor a Wohlmuth által lejegyzettet a Jan z Lublina- és a CrauR-féle, valamint az Ein Vngerischer Tantz címmel rögzített táncok páratlan ütemű dallamaival összevetettük. Mivel ez utóbbi táncunk sajátságosán kötött szerkezete és moll hangsora miatt8 meglehetősen társtalanul áll a XVI. századi hajdútáncok között, csak a többi tánc melodikáját követő dallamanyagot vettük be összehasonlításunkba. (2. kottapélda) Érdemes mindenek előtt a négy tánc rögzítésének időpontjait alaposan megfigyelni: az első kettőt 1540 körül, a harmadikat 1556-ban, míg a negyediket 1689- ben írták le. A térben és időben egymástól távol feljegyzett három különböző hajdútánc proporciójában ugyanolyan szoros a kapcsolat a zárlatokat, ritmikát és melodikát illetően, mint az 1. kottapéldában bemutatott páros üteműekben. Jól lát-175 T
