Medgyesy-Schmikli Norbert - Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 46/1. "Vállal magasabb mindeneknél"A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400. évforulóján megtartott tudományos konferencia előadásai. Győr, 2007. június 25-27. (Győr, 2008)
Magyar Kálmán: Szent László és Somogyvár (Tanulmány a XI. századi magyar-francia kapcsolatok történetéhez I.)
MAGYAR KÁLMÁN SZENT LÁSZLÓ ÉS SOMOGYVÁR Magyar Kálmán SZENT LÁSZLÓ ÉS SOMOGYVÁR (Tanulmány a XI. századi magyar-francia kapcsolatok történetéhez I.) Bevezetés Győrött 2007. június 25-27. között került sor a Szent László-herma Váradról Győrbe kerülésének 400. évfordulóján a Vállal magasb mindeneknél című tudományos konferencia és ünnepségsorozat megrendezésére. A konferencia anyagából készülő tanulmánykötetbe kaptam felkérést a Somogybán több évtizede Szent László francia és más (pl. horvát) kapcsolatainak kutatása terén elért eredményeim rövid összegzésére.1 Már az 1967-ben a dél-franciaországi ásatásokon való részvételem,2 valamint az 1971-es és az 1980-as ottani (Saint-Gilles-i) tanulmányutam3 is ráirányította figyelmemet I. László királynak, majd utódjának Kálmánnak rendkívül fontos francia kapcsolataira.4 Kutatási eredményeimet előbb Az Árpád-kori Somogy francia kapcsolatairól, (Magyar 1983, 13-108.) illetőleg a Somogyvár ispánsági-és megyeközpontról című (Magyar 1979, 35-38.) összefoglaló tanulmányomban tettem közzé. Többek között már ezekre épültek az 1991-es és az 1992-es jeles évfordulók tiszteletére megjelentetett Szent László és Somogyvár (Tanulmányok a 900 éves somogyvári bencés apátság emlékezetére) kötetben megjelent írásaim. (Magyar 1992, 34—41; Magyar 1992a, 155-220.) Ezután kerestek meg a Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társaság részéről, hogy a Horvátország / Magyarország / Európa (Évszázados képzőművészeti kapcsolatok) című magyar-horvát szimpozionon 1997-ben Zágrábban Somogyvár és Saint-Gilles - Somogyvár és Zára (Zadar) XII. századifrancia kapcsolatairól címmel tartsak előadást.5 A 2000-es év elejétől a középkori francia kapcsolatok magyarországi kutatása a Kárpát-medencébe történő ún. vallon-bevándorlás különböző szintű bemutatásával és tudományos vizsgálatával még teljesebb lett. Ennek a konferenciának két fontos színhelye volt: előbb 2003- ban Namur, majd 2004-ben Tokaj. Ezeken a helyeken belga (vallon) és magyar régész, történész, néprajzkutató, művészet- és irodalomtörténész és nyelvész szakemberekkel együtt tartottunk több napos konferenciát.6 A mostani tudományos konferencia kötetébe — a legújabb kutatási eredmények birtokában — készítettem el a Szent László és Somogyvár című rövid írásomat. A középkori francia-magyar kapcsolatok vonatkozásában már Fügedi Erik is megfogalmazta 1991-ben, „hogy 1091-ben Szent László francia bencés apátságot alapított Somogyvárott.” (Fügedi 1992, 55.) Az ekkortájt intenzívebbé váló francia összeköttetéseken túl még több fontos politikai esemény megfigyelhető volt. Az alapítás akkor történt, amikor az adriai tengermelléki magyar uralom lett a tét. László király ekkor nem egyszerűen egy idegen fennhatóság, jelen esetben Saint-Gilles alá kerülő monostor létesítéséről döntött. Komolyabb külpolitikai lépések kerültek előtérbe, így például az egymással szemben álló pápa és a német császár közül kellett a királynak megfelelő szövetségest választania. A pápa fennhatósága alá tartozó Saint-Gilles apátsággal való közvetlen kapcsolat László számára a pápai szövetséget jelenthette. Ugyanakkor Györffy György nyomán tudjuk, hogy „a somogyvári alapítást gyökeres fordulat követte a magyar külpolitikában.” (Györffy 1992, 10.) Györffy szerint ezt a politikai változást már az is jelezte, hogy a László által horvát 53