Medgyesy-Schmikli Norbert - Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 46/1. "Vállal magasabb mindeneknél"A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400. évforulóján megtartott tudományos konferencia előadásai. Győr, 2007. június 25-27. (Győr, 2008)

Kerny Terézia: Szent László tiszteletének kutatástörténete (1977-2007)

ARRABONA 2008. 46/ 1. TANULMÁNYOK magyarországi eseményeinek, amelynek előzménye az 1988-as Szent István-jubileum volt, valamint a hozzá kapcsolódó publikációról összefoglalóan v. ö.: Fügedi 1989; Kerny 1993a; Kerny 1994. László szentté avatásáról szerényebb keretek között a határokon túl is megemlékeztek, néhány isme­retterjesztő mű kiadása mellett. Például: Szent László 1992. 22 Ismertetése: Kerny 1995a; Kerny 1995c. A konferencia anyaga megjelent: Ars Hungarica XXIII. (1995) 260-316. [Kerny Terézia által összeállított válogatott 1994-es és 1995-ös bibliográfiával. Török József és Lukácsy Sándor tanulmányai rövidített változatban jelentek meg.] 23 Rövid cikkben méltatták Szent László emlékét a tiszteletére szentelt templomokat ismertetve. A kö­tet emlékszám jellegét a címlap is hangsúlyozta a kalocsai székesegyház egyik, Szent László vízfa­­kasztását ábrázoló XIX. századi üvegablakával. Egyéb egyházmegyei ünnepségekről: Szent László ju­bileuma a Szombathelyi Egyházmegyében. Vasi Szemle XLIX. (1995) 627-628. [A rumi plébánia 1830-as pecsétjének fényképével] A Kalocsa - Kecskeméti Főegyházmegye 1995. évre kiadott kalen­dáriuma (H. n., é. n. [Kalocsa, 1994.]). 24 Mosonmagyaróvárott például, ahol fölállították Szent László Lebó Ferenc készítette szobrát is, em­lékkiállítást rendeztek, főleg XX. századi alkotásokból. A kiállításról rövid tárgyleíró katalógus készült. 25 Pályázati felhívás. Partium I. (1994/3) 8. A pályázat díjnyertes dolgozatai közölve: Partium II. (1995/2) 1-6. Az 1995-ös Varadinum eseményeiről: Kerekes 1995 26 Néhány példa: Györffy Róbert: Emlékezzünk Szent Lászlóra halálának 900 éves évfordulóján 1995- ben. Budapest, 1995. [Leporello]; В. L: Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály... Új Magyarország Magazin V. 146. szám (1995. VI. 24.) 15; hankó: Szent László füve, pénze, kősátra. A lovagkirály alakja a temészetmagyarázó mondákban. Magyar Nemzet LVIII. (1995. VI. 27.) 20; Magyar 1995b; —: Ün­nepi megemlékezések Szent László királyra. Keresztény Élet III. 28. szám (1995. VII. 9.) 1; Pákovics Miklós: Példázata a megmaradást jelenti. Szent László-egyházközségek találkozója Győrött. Új Ma­gyarország V. 237. sz. (1995. X. 9.) 5; László 1995; D. M. A.: A nemrég felfedezett falképciklus. [Tűrje] Uo. 1541; H. Kolba 1995 27 A gyermekek aktivizálását szolgálta a Kőbányai Tájfutó Szövetség Szent László Kupa versenye. Az ál­talános iskolák alsó tagozatosai számára az Agape Ferences Nyomda és Könyvkiadó színes képekkel illusztrált füzetet jelentetett meg: Csíkos Mihály: Szent László király. Szeged, 1995. (Példaképed-Vé­dőszented 5.) Nekik készült továbbá (alighanem Huszka József nyomán) a honfoglalók díszítőmotí­vumait, román kori építészeti részleteket, a Szent Korona elemeit fölhasználó színező is: Szent László kifestő. Összeállította és megrajzolta Bérezi Szaniszló, Bérezi Katalin, Bérezi Zsófia, Budapest, 1995. A jublieumi Szent László-emlékezések értékelése még nem történt meg. A majdani, nem megkerül­hető áttekintés elvégzéséhez jó kiinduló pontul szolgálhat Gyáni Gábor összefoglalása az augusztus 20-i Szent István-ünnepségekről: Gyáni 2002, 569-581. 28 Nem vállalkozom a „hídavatás” körül kibontakozó indulatos, személyeskedésektől sem mentes poli­tikai vita ismertetésére, főleg nem pedig elemzésére. Ezen a helyen csupán néhány általam használt írásra szeretném felhívni a figyelmet a témával kapcsolatban, amelyek egy esetleges későbbi értéke­lésnél talán hasznosak lehetnek: Miklós Béláné: Szent László, ad acta... Új Magyarország V. (1995. X. 10.) 13; Lehetett volna Ráday Mányos híd is... Magyar Fórum V. (1995. X. 19) 12; J. Á.: Talán félnek. Új Magyarország V. (1995. X. 19) 13; Szalay Károly: Szent László híd. Új Magyarország V. (1995. XI. 13) 9; Makkay János: Híd Szent László királyhoz. Új Magyarország V. (1995. XII. 9) 13-14; Gyenese E.: Hídavatás után. Emlékművet Szent László királynak. Magyar Nemzet LVIII. (1995. XII. 22) 12. 29 Marosi Ernő: Realitás és esztétikai értékrend a 14-15. századi magyarországi művészetben. Doktori disszertáció. Budapest, 1990 (MTA Könyvtárának Kézirattára, D/13, 815) 3° Recenziók a kötetről: Végh 1998; Wehli 1998; Bak 1998; Tóth 1998 31 Például: Magyar 1996a; Magyar 1996a; Magyar 1996c. Ez utóbbi kötetéről Szabó Péter írt ismerte­tést. (Szabó 1996) Voigt 2004. 32 Az előadások szövege megjelent: Magyar művelődés 1998 33 Tüskés- Knapp 1996. A Szent László-kutatásokról: 26-28. 34 Ide vonatkozóan v. ö.: Kovács 2004 35 Ide vonatkozóan v. ö.: Salamon 2002; Wehner 2002; Boros 2004; Klaniczay Gábor: Szent királyok fel­támadása. Előadás a Közép európai Egyetem (CEU) által rendezett millecentenáriumi konferencián 2002. II. 22-én. [Megjelenés alatt], valamint az ugyancsak az általa rendezett Ragályos középkor című kiállítás (Centrális Galéria, Nádor utca 32., 2006 szeptember 28. - október 20.). Jelen sorok szerző­jét 1998-ban fölkérték arra, hogy a Kisvárdán fölállítandó Szent László lovasszoborhoz szakmai ta­nácsot nyújtson. Ezen tájékoztatón kétségeinek adott hangot a középkori emlékek intenció nélküli át­vételével kapcsolatban. A templom város felőli részénél magasodó lovasszobrot, Györfy Sándor alkotását 2000-ben, a millennium évében avatták fel. 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom