Medgyesy-Schmikli Norbert - Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 46/1. "Vállal magasabb mindeneknél"A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400. évforulóján megtartott tudományos konferencia előadásai. Győr, 2007. június 25-27. (Győr, 2008)
Jernyei Kiss János: Szent László alakja késő barokk szakrális tereink monumentális festészetében
JERNYEI KISS JÁNOS SZENT LÁSZLÓ ALAKJA KÉSŐ BAROKK SZAKRÁLIS TEREINK ... Jernyei Kiss János SZENT LÁSZLÓ ALAKJA KÉSŐ BAROKK SZAKRÁLIS TEREINK MONUMENTÁLIS FESTÉSZETÉBEN Szent László a magyar barokk vallásos képzőművészet egyik leggyakoribb szereplője. Akár a homlokzatok plasztikai díszítését, akár a belső terek, oltárok dekorációját nézzük, alig akad templomunk, amelyben jól felismerhető alakja ne szerepelne legalább a szent királyok sorába állítva vagy Szent Istvánnal párost alkotva. Barokk és késő barokk kori ábrázolásainak ikonográfiái alaptípusait Kerny Terézia és Szilárdfy Zoltán térképezte fel, meghatározva a barokk Szent László-kultusz motivációit, ábrázolásának sajátos formuláit és attribútumait. (Kerny 1997; Kerny 2007;1 Szilárdfy 1984; Szilárdfy 2000) Jelen tanulmány néhány késő barokk monumentális ábrázolás kapcsán arra keres választ, hogy a szent milyen szerepekben, milyen tematikus keretbe ágyazva jelenik meg a liturgikus terekben, és hogy a művészi fogásokkal átlényegített templombelsőkben az ikonográfiái formulák mellett alakját milyen festői eszközök elevenítik meg ezekben a szerepekben. Látni fogjuk, a barokk együttesek Szent Lászlót nem csupán történeti figuraként, a régmúlt csodás szentjeként jelenítik meg, hanem olyan személyként is, akiben a szemlélők a tridentinus vallásosság számos aspektusára ismerhettek rá. Johann Lucas Kräcker festménye, amelyet 1773-ban Eszterházy Károly püspök megbízásából az egri székesegyház mellékoltár-képéül festett, Szent Lászlót Mária és a kis Jézus előtt hódolva olyan kellékekkel és attribútumokkal jeleníti meg, amelyek szent királyunk ábrázolásának az előző évszázadban megújított ikonográfiájából származnak. (1. kép) Az ősmintát nagy valószínűséggel Hevenesi Gábor 1692-ben megjelent Régi magyar szentség című hagiográfiai munkájának rézmetszetű illusztrációja jelenti, amelyet a bécsi Johann Schott készített. (2. kép) A nem sokkal ezután oltárképeken is megjelenő ábrázolási formula lényegét a király fegyvereinek, harci erejének felajánlása jelenti: Szent László a kezében pajzsot tart, ráhelyezve kardját, amelyre rózsafüzér tekeredik. Úgy tűnik, eme ikonográfiái invenció a jezsuiták érdeme, akiknek nyilvánvaló célja az volt, hogy a Boldogasszony előtt fegyvereivel hódoló Szent László alakjával hatásos párt teremtsenek egy régebbi elterjedt formula, az országát koronájával felajánló Szent István figurájához. (Kerny 1997, 260.) 429 1. kép Johann Lucas Kräcker: Szent László hódolata Mária és a kis Jézus előtt. 1773. Eger, főszékesegyház