Medgyesy-Schmikli Norbert - Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 46/1. "Vállal magasabb mindeneknél"A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400. évforulóján megtartott tudományos konferencia előadásai. Győr, 2007. június 25-27. (Győr, 2008)
Veszprémy László: Az invesztitúra harcok királyképe német földön és Magyarországon (László és Salamon propagandája és anna utóélete)
ARRABONA 2008.46/1. TANULMÁNYOK a német s pápai gyakorlatot követve a magyar kortársak László hatalomra kerülését is legitimnek ítéljék, mégis a lex és ius alapján álló hatalomgyakorlást nálunk Salamonnak tartották fenn, talán éppen az idoneista elmélet következetes érvényesítése jegyében. Ti. az idoneista fikció szerint a felkenés és koronázás másodlagos jelentőségű, kifejezve ezzel is, hogy László a hatalmat valójában nem is akarta megszerezni. A pápa 1077-ben a reformpárti magyar királyról úgy ír, mint rex, qui inter vos electus. Az idoneitás eszmerendszerének a kidolgozásához szorosan kapcsolódott a fogalom megítélésnek kérdése. Az 1076-os híres böjti zsinat egyik fontos újítása volt, hogy a pápának tartotta fenn a jogot a királyjelölt személyének a megvizsgálására (ius examinandi personam). 1077-ben Németországban a pápai legátusok voltak azok, akik ennek feladatát ellátták és támogatásukról biztosították Rudolfot. Ezt az elvet erősítette meg Manegold is, miszerint az egyház dönt az uralkodók alkalmasságáról (idoneitas).18 Rudolf esetében a korabeli történeti irodalomban további erényei csak humilitasa után következnek: mint Bonizónál a bölcsesség (vir magni consilii), Bertoldnál a prudentia, a katonai vitézség (armis strenuissimus), a Carmen de bello Saxonico szerzőjénél a vitézség (fortis in armis). Utóbbi tulajdonságát merseburgi síremlékének korabeli felirata is kiemelte, bátorságát egyenesen Nagy Károlyéhoz hasonlítva. A Vita Henrid N szerzője pedig „dux eximius”, „veri recti tenax”-nak, „spectatus in omni genere virtutum” nevezi. Rudolfnak volt királyhű időszaka is, innen vannak a másik oldalról íródott elismerő szavak.19 1077. március 15-e, a forchheimi választás azonban vízválasztó. Rudolfnak a hatalomért küzdő politikus képét el kellett tüntetnie, s mint Géza (124. cap.) és László esetében is, a korona elfogadására való kényszerítettségét hangsúlyozza („vonakodó király”), amire legutóbb nálunk Szovák Kornél joggal figyelmeztetett. (Szovák2000, 117-145.) Rudolf esetében az értékelést Bertoldnál olvashatjuk: „A nem szakadár kisebbség általi, hanem az egész nép közös kérésére és egyetértésével a választás jogszerűen olyas valakire esett, aki arra nem vágyott, nem is akarta és kényszerítették rá” (in non desiderante, nolente et coacto homine legittime peracta); vagy egy másik helyen Gergelynél: „tudtul adta, hogy a királyság kormányzását csak kényszer hatása alatt fogadta el” (indicavit se coactum regni gubernacula suscepisse). Értelemszerűen a jog szerinti eljárásnak ezek lettek a feltételei, s a vér szerinti örökösödés alapján álló korábbi koronázás vált jogszerűtlenné, miként arra már VII. Gergely metzi levele is figyelmeztetett. A másik, a szembenálló heinriciánus oldal persze ennek az ellenkezőjét állította, s Rudolf vonatkozásában hatalomvágyat, irigységet (avaritia), és természetesen ura iránti esküszegést (periuria) emlegettek, nem fukarkodva az „invasor imperii, falsus rex, regulus” megjelölésekkel. A korabeliek, alaptalanul, még egy VII. Gergelytől Rudolfnak küldött koronáról is tudni véltek, ami nyilván a Henrik-párt rágalmazó érvelésének volt a része. (Noha valószínű, hogy Rudolf már jó előre, még megválasztása előtt az egyik elzászi kolostorban koronát készíttet elő magának.) Legutóbb Szovák Kornél teljes joggal vonta le a következtetést, hogy a magyar krónikákban azok a megnyilvánulások, amikor László szabadkozik a korona elfogadása miatt, nem egy „legitim” érvelés foszlányai. Nem a rossz lelkiismeret nyomai, hanem az egy következetes, s mint láttuk, nem is példa nélkül álló „idoneista” érvelés része. (Szovák 2000.117-45.) 42