Medgyesy-Schmikli Norbert - Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 46/1. "Vállal magasabb mindeneknél"A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400. évforulóján megtartott tudományos konferencia előadásai. Győr, 2007. június 25-27. (Győr, 2008)
Wehli Tünde: "Quomodo beata virgo medicat ipsum"
WEHLI TUNDE ‘QUOMODO BEATA VIRGO MEDICAT IPSUM’ történt sérülések Máriának köszönhető gyógyulásaira, amelyekben a rocamadour- i kultuszhely bővelkedett az említett század második felében. (Bull 1999,1.4: 110, 1.30: 120, 1.46: 131.) A forráskiadásoknak köszönhetően a Szűzanyának tulajdonított gyógyítások köre és típusai ismertek. Szempontunkból az eddigiek az alábbiakban foglalhatók össze. Szűz Mária gyógyulásért közbenjár, vagy maga gyógyít. A gyógyítás módja gyakran kézrátét. A helye többnyire templom. Ideje álom vagy ima.18 Feldolgozatlanság hiányában sajnos nem társul a témához kellő művészettörténeti matéria. A téma többé-kevésbé ismert emlékei a Les miracles de la Vierge néhány XIII-XIV. századi példányára korlátozódnak.19 Általánosságban annyi állapítható meg, hogy Nyugaton a Lukács-Madonna gyógyító szerepe általában, a rocamadour-i XIII. századi kegyszoboré konkrétan feltételezett volt, s a Mater misericordiae, illetve Szűz Mária templomok gyógyulás színhelyei is voltak. Az emlékanyag feldolgozatlansága ellenére sem tévedhetett Karl Künstle a XX. század elején, amikor is felvetette, hogy Mária mirákulumai nem annyira a nyilvánosságnak szánt művészetben voltak jelen, mint inkább az egyháziak könyveiben, a lectionariumokban és breviáriumokban. Künstle szövegre és nem képre gondolt. (Künstie 1928, 546.) Ezért lehet meglepő, hogy a jól feldolgozott magyarországi liturgikus emlékanyagban mégsem került elő ide illő adat. Ugyanakkor ismeretére, meglétére talán éppen a festett Legendárium szolgálhat bizonyítékként. E kis kitérő után még vissza kell fordulni az irodalmi példákhoz, hiszen részben más szempontból kötődik képünkhöz és közelebb is visz hozzá Heisterbachi Caesarius már említett 7. csodája, melynek „Hogyan szabadított meg Mária egy ifjút a fejsérüléstől” titulusa nem csak tartalmilag és formailag hasonló a mienkhez, hanem az elbeszélt történet is hasonlít a képről leolvashatóhoz: a sebesült ifjúnak imádkozás közben jelenik meg Mária, e helyen kilétét is felfedve. Nyilvánvaló, hogy a nyitott szemmel imádkozó László herceg számára sem titok, hogy ki az ő orvosa. Sajnos a bemutatott irodalmi példák nem vezettek el a Magyar Anjou Legendárium szöveges forrásához. A mozaikképet nyújtó analógiák legfeljebb azt sugallják, hogy a XI-XII. századi, elsősorban szerzetesi környezetben kialakult Máriatisztelet vehető számításba a téma irodalmi fundamentumaként. A XIII. századi kereszteshadjáratok lovagi történetei, illetve a Mariaminne térnyerése erősíthették és árnyalhatták a tisztelet korábban kialakult formáját. Azt hihetnénk, hogy a Szűzanya ebben a korban válhatott volna igazán a fegyvertől származó sérülések gyógyítójává. Ám a lovagi harcokban szerzett sebek gyakoriságuk miatt érdekessé válás helyett közhellyé degradálódtak, ahogyan ezt Pierre-André Sigal megállapította. (Sigal 1985, 248.) Ezért mozog ez a téma az irodalomban az általánosságok szintjén és ezért marad viszonylag ritka, ezért nem honosodik meg képzőművészeti formája, s éppen ezért becses a László-legenda képe. A Mariaminne a Legendáriumnak az elemzett képén még ha nagyon áttételesen is, de jelen van. Ennek hatása a pihenés-jeleneten szintén valószínűsíthető, mert a vallásos és irodalmi műveltséggel is rendelkező klerikus programadó számára a falképekénél kifinomultabb, ezáltal elfogadhatóbb tartalmi és érzelmi töltést adhatott az epizódnak. Ez a megállapítás még abban az esetben is elfogadható, ha a megmentett leányban nem kívánunk feltédenül Szűz Máriára ismerni. Jelenleg megválaszolhatatlan kérdés, hogy a krónika isteni irgalmasságát helyettesítő Szent Szüze mikor került kapcsolatba a László-legendával. Talán a monasztikus Mária-tisztelet középkori tetőpontján, а XII. szá423
