Medgyesy-Schmikli Norbert - Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 46/1. "Vállal magasabb mindeneknél"A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400. évforulóján megtartott tudományos konferencia előadásai. Győr, 2007. június 25-27. (Győr, 2008)
Czibula Katalin: "Két napnak a' nagy égen nincs helye". Szent László király alakja az iskolai színpadon és a hivatásos színjátszás kezdetén
CZIBULA KATALIN SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY ALAKJA AZ ISKOLAI SZÍNPADON ÉS ... Kezet fogott, és a’ mely rab gyanánt Nyugonni látszott, melle’ rejtekéből Kitört erővel a’ nehéz sóhajtás. Mint a borúit ég, meghajolt feje. «Magyart ölünk-e mink is, Ernyei?«” (VÖM 258.) Ez a László király ugyanúgy egy halmon áll, dárdán nyugszik keze, mint a korább idézett alak. De nem imádkozik, hiányoznak a keresztény szimbolika kellékei is, és nem „halált, irtózatot” imádkozik, hanem felelősséggel látja népe tragikus sorsát. Ez az alak nem az iskoladrámákból ismert, országát Máriának felajánló athleta Christi, nem is az Istenhez hajló szent király, de nem azonos azzal a lendületes, ifjú hőssel sem, akit a Cserhalomban fest meg Vörösmarty. Annak ellenére sem, hogy a Cserhalom mind keletkezési idejét, mind témáját tekintve alkalmas lenne az összehasonlításra, hiszen László és a kun vitéz harcát a középpontba állítva azt a hősi időszakot idézi fel, amikor Salamon, Géza és László összefogva védelmezték az országot. A kun Ozul népe riadtan kérdezi is: „Ki az a hadi férfi közöttük, Nagy s izmos vállal magasabb a többi seregnél?” (VÖM 5.) Az Ernyei szájába adott rajzolat azonban sokkal inkább rokon a Zalán futása enumerációjában ábrázolt Árpád alakjával: egy dombon állva tekint seregére, monumentális alakját fegyverzetének felsorolásával emeli ki a szerző, a leírásban megjelenő földrajzi utalások a hősi múlt asszociációit hordozzák. A hős nem mozdul, de a kimerevített kép éppen a tettbe lendülés előtti pillanatban mutatja, mindjárt megszólal, hadba indul. „Árpád pedig álla magasban Egy kis domb tetején. Vala ékes párduca vállán, Rendítő buzogány jobbjában, s oldala mellett Ősei harcaiból maradott nagy kardja világolt; És könnyű süveg álla fején,s toll reszkete ormán. Mint Ügeké, szép apjáé, nagy termete; könnyen Mozdúl a súlyos fegyverrel; karjai, válla, Mint a Mátratető, és bércei, izmos erősek, így állt meg komolyan, s végigpillanta hatalmas Szemmel szép hadain, s intett, és nyomban elálltak A rohanó csapatok.” (VÖM 4. 55.) Ebben a kontextusban mást jelentenek az ábrázolás korábban rögzített elemei: hadvezéri szerepe, bölcsessége a seregek urává avatja, akinek keresztény hite, győzhetetlen kardja, a hozzá kapcsolódó jóslat nem csupán a keresztény uralkodó „szent” voltát hivatott kiemelni, hanem a magyar tábor karizmatikus hősét argumentálja. Az a dramaturgiai gyengeség pedig, amely a pozitív pólus több elemre történő szétesésekét értékelendő, az eposz műfaja felől indokolható: a klasszikus nagyeposz fontos sajátossága, hogy a hősi tábor uralkodó alakja mellett a hadvezér és a monumentális hős külön alakban ölt testet. Tekintsük akár az eltörpülő Menelaosz mellett Agamemnón és Akhilleusz alakját, akár a magyar hagyományból a Zrínyi mellett határozottan karakterizált Deli Vid-figurát, és innen már érthető a magyar tábor kevésbé karakteresen megrajzolt Géza alakja mellett a monumentális László és a lírai vonalakkal átszőtt Opos szerepe. Innen közelítve a Salamon Király 157
