Arrabona - Múzeumi közlemények 45/2. (Győr, 2007)

Baracskai András: Győr város országgyűlési képviselői 1751–1944

ARRABONA 2007. 45 / 2. Miákits Ferenc 1876-ban született Érden. Szülei lakatosinasnak adták, mely mesterséget 1894-ben ki is tanulta. Két évre rá külföldre utazott és 1900-ban tért vissza Magyarországra, amikor a Vas- és Fémmunkások Egyesületének tagja lett. Egy évvel később elnöke lett a régi vasmunkás szövetségnek. 1902-ben egyesítette a két vasmunkás szervezetet. 1905-ben a lakatos munkások titkára, majd a Vas- és Fémmunkás Szövetségnél pénztáros és könyvelő volt, később a Szövetség titkárává választották. 1913-ban belépett a Szociáldemokrata Pártba, majd később a Huszár­kormány kereskedelmi-politikai államtitkára lett. 1922-ben a Szociáldemokrata Párt színeiben Győr városát képviselte az országgyűlésben. (PA 1922, 324.) Malasits Géza 1874. augusztus 24-én született Budapesten. Lakatos, és vil­lanyszerelő szakmát tanult, majd vándorútra indult, így járta be egész Európát és jutott el Angliába, ahol azután évekig élt. Londonban hallgatója volt a Workmans College-nek, valamint a cambridge-i Puskin College-nek. 1893 óta tagja volt a Ma­gyarországi Szociáldemokrata Pártnak s mikor Angliából hazatért, részt vett a Vas­es Fémmunkásszövetség alapításában; utóbb a szövetség titkára lett. 1895-től az óbudai Munkásképző Egylet elnöke. A világháború alatt több háborús bizottság­ban is aktív szerepet vállalt. Tagja volt az Ipari Munkások Élelmezési Bizottságá­nak és a Panaszbizottságnak is. 1919 után került Győrbe. A magyar parlamenti életben 1924 júliusában tűnt fel, amikor a győri második kerület az időközi vá­lasztáson — Miákits Ferenc halála miatt — nemzetgyűlési képviselőjévé választotta a Szociáldemokrata Párt programjával. Az 1926. évi országgyűlési képviselővá­lasztásokon Győrött, mint a Szociáldemokrata Párt listavezetője kapott mandátu­mot, melyet megőrzött az 1931-es, 1935-ös és az 1939-es választásokon is. A parlamentben a törvénykezési bizottság tagja volt. 1944. március 19-e után Né­metországba deportálták. 1945. június 24-étől tagja lett az Ideiglenes Nemzetgyű­lésnek, majd az 1945. november 4-i választásokon a Győr, Mosón és Sopron vármegyei választókerületben képviselő lett. 1948. november 9-én halt meg Bu­dapesten. (GyÉL 2003, 210.; OA 1932, 197.) 1927-3l-es országgyűlés Malasits Géza és gróf Zichy János Gróf Zichy János 1868. május 30-án született Nagylángon. Egyetemi tanulmá­nyait Berlinben és Budapesten végezte. Jogot hallgatott és 1892-ben az államtu­dományok doktorává avatták. 1894-ben tagja lett a főrendi háznak. 1896-ban a zurányi kerület néppárti programmal képviselővé választotta, majd 190l-l 910-ig Szabadbárándot képviselte az országgyűlésben. 1903-tól a Néppárt, 1923-tól a Ke­resztény Gazdasági Párt, majd a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt, végül az Egyesült Keresztény Párt elnöke. 1910. március 1-je és 1913. február 26-a között, valamint 1918. május 8. és 1918. október 31-e között vallás és közoktatásügyi mi­niszter, előbb Khuen-Héderváry Károly, majd Wekerle Sándor kormányában. Csá­szári és királyi kamarás és 1908 óta valóságos belső és titkos tanácsos. A Tanácsköztársaság ideje alatt Bécsben tartózkodott és részt vett Bethlen István gróf vezetése alatt álló ellenforradalmi mozgalomban. 1926-ban Győr országgyűlési képviselőjévé választották Márkus Jenővel szemben. 1944. január 6-án halt meg Budapesten. ( GyÉL 2003, 373.; OA 1932, 316-317.) 52

Next

/
Oldalképek
Tartalom