Arrabona - Múzeumi közlemények 45/2. (Győr, 2007)

Csécs Teréz: Gúnyvers radványi Győry Ferenc királyi biztos búcsúztatására

CSECS TERÉZ GÚNYVERS RADVÁNYI GYŐRY FERENC KIRÁLYI BIZTOS BÚCSÚZTATÁSÁRA Csecs Teréz GÚNYVERS RADVÁNYI GYŐRY FERENC KIRÁLYI BIZTOS BÚCSÚZTATÁSÁRA A politikai-, vallási-, irodalmi-, nyelvi polémiák gyakran személyeskedő, goromba hangú vitairatokban, gúnyversekben, epigrammákban jelennek meg a nagyközönség előtt nyomtatva, vagy—főként a gúnyversek — kéziratos másolatokban. A politikai költészet verstípusai között találjuk az üdvözlő-magasztaló ódákat, a halotti búcsúztatókat és a gúnyverseket egyaránt. A XVI. században divatos gúnyversekből kifejlődött, az időszerű politikai mondanivaló kifejezésére is alkalmas versek legsajátabb műfaja a paszkvillus (pasquillus). A XVII. századra az egyes személyeket, közösségeket kipellengérező témákat felváltották az országos politika eseményei. Kedvelt változatuk két évszázadon át a magyar vagy latin nyelvű országgyűlési gúnyvers.

1 Ezek a jobban vagy kevésbé sikerült gúnyversek — aktuálpolitikai irányultságukra tekintettel — nem egy esetben akár történeti forrásként is szolgálhatnak, mint erre Péter Katalin egy, a XVII. század derekán keletkezett, három különböző versből összerakott országgyűlési paszkvillus ismertetése, alapos elemzése során rámutatott. (Péter 1979) A paszkvillusok kéziratos gyűjteményekben maradtak ránk, szerzőjük általában ismeretien, de neves szerzők is vannak köztük: Fekete János, Nagyváthy János, Trenk Frigyes, Nagy János, vagy a Trenket gúnyoló jezsuita, Tóth Farkas. Ismeretesek paszkvillus-gyűjtemények, és vannak olyan ének- ill. versgyűjtemények, amelyek gúnyverseket is tartalmaznak. (Róbert 1974, Stoll 2002, Szalay 1966) A politikai röpirat-irodalom, a paszkvillus irodalom a XVIII. században élte fénykorát Magyarországon. A virágzásának kedvezett II. József 1781-ben kiadott cenzúra-rendelete, amely politikumnak nyilvánította és állami irányítás alá helyezte a könyvrevíziót, megengedte a kritika szabadságát, még az uralkodó személyének bírálatát is. A verses gúnyirat, a paszkvillus „... közvetlenül kapcsolódott a közélet eseményeihez és sohsem-ismert vagy feledésbe merült szerzők tollán született. Elsősorban az aktualitás ihlette, a gyors hatás elérésének vágya sarkallta ezt a politikai költészetet (...) A fokozódó nemesi ellenállás jegyében erősödik fel ez a pasquillus-költészet az 1780-as években, főleg 1787-től, a nemesi birtokok felmérését elrendelő intézkedések idejétől kezdve." (Pándi 1965, 123-124., Tarnai 1965,177.) Különösen az 1790-1791-es országgyűlés idején keletkezett rengeteg gúnyirat, ami jó „fokmérője" annak az ellentétnek, amely a császár és a magyarok, illetve a magyarországi társadalmi rétegek között feszült. „Fraknói szerint 1790 és 1795 között mintegy háromszáz irat jelent meg, Ballagi Géza szerint viszont csak az 1790-1791-es esztendőben legalább ötszáz." (Szalay 1966, 57-58.) A röpiratok, a verses publicisztika pótolják a fejletlen sajtót. A hírlapok (a pozsonyi, majd a bécsi Magyar Hírmondó, a Bécsi Magyar Múzsa, a Hadi és Más Nevezetes Történetek) nem a nyilvános viták fórumai, az újságíró feladata a krónikaírás volt: tilos a híreket egyéni véleménynyilvánítással kísérni.

2 A császár halála után a kancellár a bécsi magyar újságok számára utasítást dolgozott ki további szigorításokkal. „A pasquillus a harc műfaja, ereje a nyers szókimondásban van. Az 1790-es pasquillus-áradat oka az ellentétek nagysága és sokasága is." (Róbert 1974, 788.) 205