Arrabona - Múzeumi közlemények 45/2. (Győr, 2007)

Szalai Attila: Az 1939-es országgyűlési választások Győrött

ARRABONA 2007. 45 / 2. Jól látható, hogy a nyilasok mindegyik településen alul maradtak a MÉP-pel szemben, ha pedig azokat a településeket nézzük, amelyek ma Győrhöz tartoznak (Bácsa, Szentiván, Gyirmót, Ménfőcsanak, Pinnyéd), még nagyobb a nyilasok ve­resége: 1357 szavazatot kaptak még a kormánypárt 2774-et. A 10 településen a MÉP összesen 4314, a nyilasok pedig 2209 szavazatot kaptak. Tehát a MÉP tulaj­donképpen ezen a 10 településen nyerte meg a megyei választásokat. A megye 60 településén nyert a MÉP, 41-ben pedig a nyilasok. A vármegyében na­gyon erős nyilasok Győr közelében voltak a leggyengébbek. Ez viszont nyilván ösz­szefügg azzal, hogy ezekről a településekről sokan jártak dolgozni Győrbe és a me­gyeszékhelyen nagyon gyenge volt a nyilas mozgalom. Az 193 l-es és 35-ös győri választások eredményei A szociáldemokraták 1931-ben 5282 szavazattal 37,33%-ot, még 1935-ben 6402 szavazattal 38,8%-ot kaptak, s ezzel a korszakban egyedül álló módon az első helyen végeztek a városban. Az elért eredmények azt jelzik, hogy stabil választó­réteggel rendelkeztek és az 1939-es eredmények ezt nagyjából alá is támasztották. Nagyon jól látható, hogy a szociáldemokraták arányaiban többé-kevésbé hasonlóan szerepeltek az egyes körzetekben a három választáson. Körzet Ernszt Sándor keresztény lista Gál Jenő liberális lista Malasits Géza szociáldem. lista I. Belváros 438 188 194 II. Belváros 254 124 143 III. Belváros 365 226 250 IV. Belváros 398 99 197 V. Belváros 386 201 136 VI. Belváros 347 109 215 VII. Nádorváros 498 212 64 VIII. Nádorváros 867 152 305 IX. Nádorváros 684 444 149 X. Gyárváros 459 121 458 XI. Szabadhegy 446 85 336 XII. Újváros 298 122 223 XIII. Újváros 314 88 369 XIV Újváros 142 84 382 XV. Sziget 234 39 312 XVI. Sziget 318 107 376 XVII. Révfalu 483 42 665 Összesen: 6929 (48.97%) 1936 (13,68%) 5282 (37.33%) Az 193l-es országgyűlési választások eredményei választókörzetek és jelöltek szerint (o.v.i. 1931) 132

Next

/
Oldalképek
Tartalom