Arrabona - Múzeumi közlemények 45/1. (Győr, 2007)
Tanulmányok - Molnár Attila: Figyelemre méltó kora vaskori objektum Ménfőcsanak határából
ARRABONA 2007.45/1. TANULMÁNYOK A Vekerzug-kultúra bizonyos mértékű befolyása a Dunántúl területén élő későhallstatt népességre kétségtelen tény, a rendelkezésünkre álló, jórészt szórvány-, ill. régi feltárásokból származó leletanyag mennyisége túl sarkos vélemény megfogalmazását egyelőre nem engedi meg. Egy átfogó, a régi anyagokat újraértelmező és újabb leleteket a vizsgált problematikába bevonó analízis elkészültéig nem is tartjuk célravezetőnek a kérdéskört tovább boncolgatni. Annyi megjegyzést mégis hozzáfűznénk, hogy a régióban az utóbbi időben feltárt későhallstatt lelőhelyekről sorra kerülnek elő szkíta jellegű tárgyak, 7 ennek kapcsán pedig talán érdemes lenne jobban megfontolni Vékony Gábor véleményét, miszerint a szóban forgó terület tárgyi hagyatéka éppen annyira köthető a Hallstatt-kultúrához, mint a szkíta kultúrkörhöz (Vékony 1986,264). Ez nem jelenti egyszersmind azt, hogy elfogadnánk felvetését egyfajta szkíták létrehozta és ellenőrizte dunántúli határsávról, az előkerülő leletanyag erre semmiféle információt nem szolgáltat, sőt, inkább ellene mond. A Dunántúlon, legalábbis annak északnyugati részén — akárcsak a Dunakanyar térségében — inkább a délnyugat-szlovákiai helyzethez hasonlóan egy kevert kultúrájú — északi szomszédainknál bevett fogalommal élve — ún. szkíta-hallstatt népességgel számolhatunk a Ha D-periódusban. Mindez nem zárja ki a békés kapcsolatok időszakos megbomlását és nem jelenti azt sem, hogy a kora vaskori alapnépesség „genetikai" összetétele alapvetően megváltozott volna. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt sem, hogy az egyetlen, hiteles feltárásból ismert és részben publikált északnyugat-dunántúli temetőrészlet lelőhelye az a Sopron-Krautacker, ahonnan nagy számban ismertek szkíta tárgytípusok is (Jerem 1981). A csontvázas rítus feltűnésének megítélése persze nem könnyű, hiszen az V. században nyugati hatásokkal is számolnunk kell, mindamellett a keleti impulzusok dominanciájára figyelmeztet minket a már említett romándi csontvázas temetkezés (MRT 4,222), de egyéb feltárások eredményei is szolgálhatnak még meglepetésekkel, mint arra egy újabb menfocsanaki ásatás antropológiai közlése kapcsán korábban már utaltunk (Molnár 2006, 342; vö.: Czigány 2005). A keleti eredetű tárgyaknak a Marcal és Rába vízgyűjtő területén elhelyezkedő lelőhelyei felé egyébként épp itt, Ménfőcsanak mellett vezetett az út. 8 Az autópályás leletdömping korában talán feleslegesnek tűnik majd' fél évszázada kiásott töredékanyagok feldolgozása és közlése, azonban éppen a nagy leletmennyiség okozhatja, hogy az új feltárások anyagaiból egyelőre igen keveset ismerünk. Az itt bemutatott menfocsanaki gödör leletei mindenesetre jó alkalmat kínáltak arra, hogy vázlatosan körüljárjuk a tárgyalt korszak kutatásának egyik legérdekesebb problémáját, a szkíta jellegű kultúra dunántúli befolyásának kérdéskörét. A csekély, mégis fontos leletanyag arra irányítja figyelmünket, hogy a keletről-északkeletről érkező impulzusoknak talán nagyobb jelentőséget kellene tulajdonítanunk, mint az a kutatásban jelenleg általános. A remélhetőleg mihamarabb publikálásra kerülő egyéb menfocsanaki telep- és temetőrészletek majd kiteljesítik, némiképp talán meg is változtatják a terület és általában az ENy-Dunántúl későhallstatt-koráról alkotott képünket. 64
