Arrabona - Múzeumi közlemények 45/1. (Győr, 2007)

Recenzió - Dominkovits Péter: Egy (újabb) évtized a XVII. századi Győr vármegye történetéből

ARRABONA 2007. 45 / 1. RECENZIÓ (1636. febr. 8., Nr. 467., 62-63. p.) Míg a nagyobb Vas vármegyében két alispán, úgy a kisebb Mosón és Sopron vármegyékben, miként Győrben is, gyakorlatilag egy alispán vezette a rendi vármegyét. A feldolgozott esztendők során e hivatalt a püspökkel rokonságban álló Dallos János (1626-1637), majd Szapári András (1637-től) töltötte be. A jegyzői tisztet 1629-ig Nagy Gergely, 1637-ig baári Nagy Ferenc, 1637-től Czunkó Mihály viselte. A jegyzői fizetést 1629-ben a közgyűlés évi 40 ft-ban állapította meg (Nr. 143.), amit 1632-ben 50 ft-ra emeltek (Nr. 295.). Fölöttébb érdekes az adószedői hivatal időszakon belüli alakulása. Pl. 1628-1629 során Egri Márton szolgabíró a vármegye főpénztárnoka (Nr. 92., 143.), 1630 augusztusában Dallos alispán vette magára az adószedői hivatalt (Nr. 214.). 1635ben a vármegyei rendek a felpéci birtokos Dobos Györgyöt immáron csak e hivatal ellátására választották meg (Nr. 417., vö.: Nr. 446.). Minden bizonnyal az egyházi intézmények, birtokok és birtokosok jelentős megyei súlyának köszönhető az, hogy a. juratus assessorok sorába magas egyházi stallumot viselők is kerültek, mint pl. a pozsonyi prépostság miatt e tisztről lemondó Kopcsányi Mihály, vagy a később soproni városplébánosként elhunyt Lonyi Mihály (Nr. 559.). Esetükben a kortársak által használt terminus kissé megtévesztő, hisz ők minden bizonnyal a törvényszékeken ítélkező táblabírák soraiba tartoztak, és nem a szolgabíró mellett tevékenykedő esküdt hivatalát látták el. A vármegye speciális helyzetéből adódik, hogy a királyi dicatorok között a Győr erődvárosban állomásozó katonaság egy vezető hivatalnoka, visi Nagy Pál seregbíró is feltűnik (1627., Nr. 11.). Ráth Károly forrásközléséből, gr. Esterházy Miklós nádor utasításából ismert, de a vármegyei közgyűlési iratokból is csak részben felfejthető előzményű az a nagy fontosságú bejegyzés, ami a sokoróaljai hódolt alszolgabíró (Felpéc) és a (győri székhelyű) szolgabíró közötti hatásköri megállapodásról szól (Nr. 93.).

1 A regesztákból úgy tűnik, hogy a tárgyidőszakban az alispán vezetésével a vármegye tisztikara évenként lemondott, és megújításra, illetve újonnan történő megválasztásra került. 1629-ben az alispán, szolgabírák, esküdtek és esküt tett ülnökök lemondása, a számadásra kötelezettek elszámolása után a közgyűlés a hivatalnokokat a főispáni döntésig hivatalukban megtartotta (Nr. 163.). 1631-ben nagyrészük újraválasztásra került (Nr. 272.). 1632-ben a főispán öt főt kandidált az alispáni székre (Nr. 340.), míg 1634-ben külön is hangsúlyozták, hogy a tisztújítás a főispán rendeletére történik. A püspök ekkor négy személyt kandidált alispánnak — az előző alispán most is közöttük volt (Nr. 371.). A restaurációnak ez a gyakorisága nem ismert Vas és Sopron vármegyékben, ugyanakkor mindez — midőn a tisztikart és az assessorokat évente rendszeresen megújították — a távoli Abaújban, a XVII. század első felében, jóval tudatosabban, az írásos formát tekintve szabályozottabban, formalizáltabban ment végbe. A vármegyének ekkor három fóruma volt, a közgyűlés, a törvényszék és a kettőnéljóval ritkábban — speciális esetekben összeült — pecsételőszék (pl. 1630. Nr. 185-190.). Míg az első (szabályszerűen) a közigazgatási, a második a jogszolgáltatási ügyek fóruma volt — a harmadik a kiadmányozásé —, de valójában az egyes ülések cseppet sem voltak ilyen „vegytiszták". A közgyűlések többnyire a királyi, nádori kormányszéki leiratok, parancslevelek, ismertetésével, az arra történő reagálással kezdődtek. A jegyzőkönyv legnagyobb számban nádori leiratokat, parancsokat rögzített. A legfőbb rendi méltóság által képviselt központi hatalom helyhatósággal történő kapcsolatainak tematikai sokrétűségét az alábbiak is illusztrálhatják: a leiratok között 1627-ben a török által lefog424