Arrabona - Múzeumi közlemények 44/2. - A Castrum Bene Egyesület 12. Vándorgyűlése (Győr, 2006)

Sós István: A várkapitányok ellenőrzésének igénye és gyakorlata a végvárak kora újkori igazgatásában

SÓS ISTVÁN A VÁRKAPITÁNYOK ELLENŐRZÉSÉNEK IGÉNYE ÉS GYAKORLATA ... • Valószínűleg az egész időszakban jellemző volt, hogy a megfelelő helyeken még az alacsonyabb pozíciókra is pénzzel „licitáltak".

13 Egy fontosabb végvári tisztség alkalmas személlyel való betöltésének igénye az uralkodót és a döntéshozó szerveket akár arra is sarkalhatta, hogy a tiszt betöltésének feltételeit alku tárgyává tegye. • Számos esetben sorsdöntő jelentőségű volt, hogy a jelölt melyik felekezet tagja, a legtöbb kincstári kezelésű várban a XVII. századtól kezdve már csak katolikus vallású személy tölthetett be magasabb tisztet. • A felsorolt kritériumokon kívül természetesen a feddhetetlenség, a megbízhatóság és a licitált összegen felüli saját vagyon is erősen szerepet játszott. Nem ismerek olyan szempontot, miszerint a kapitányoknak írásbeliségben, számadásban jártasnak kellett volna lennie — hacsak nem prefektusi, vagy gazdálkodó kapitányi minőségben töltötte be tisztét —, ugyanis ez inkább már a gazdasági ügyvitel kritériumának számított. Sőt, ha maga mellett tiszttartót, számvevőt tartott, akkor nagyjából ez sem volt szempont egy magasabb tisztség betöltésekor.

14 Amíg a gazdasági feladatok ellenőrzésének gyakorlata rendszeressé vált az időszakban, addig a kapitányok munkája — még ha visszaélésekre ugyanannyi lehetőségük nyílott is — kevésbé volt ellenőrizhető. A kapitány feladatát és felelősségét, a hivatali beiktatásakor kapott utasítás és az ekkor letett eskü volt hivatva szabályozni. A kiadott utasítás mindig egy elvárt, ideális állapotot tükrözött, azonban az ugyanarra a feladatra vonatkozó megújított, javított utasítások nyomon követésével és a korábbiak összehasonlításával megfigyelhető, hogy az alapeseteken kívül számos egyedi vonatkozást kellett szabályozni később, külön utasításokat, relatiokat fogalmazni egy esetlegesen megváltozott körülmény rendezésére.

15 Az utasítások ilyen irányú sablonosságát ellenőrizhették és korrigálhatták is egy-egy elrendelt vizsgálat után. A kapitányi feladatok

16 elvégzésére, az utasítások alapján egyedül annak felettese, a főkapitány

17 és közvetve a Haditanács ügyelt. A kapitányok, várnagyok, prefektusok megbízása és munkavégzése ezen a területen azonban abszolút bizalmi alapon állt és folyt. Elmondható, hogy a magánvárakban és a kamarai várakban is elsősorban bel-, vagy birtokpolitikai kérdés volt. Az ellenőrzés talán pontosan emiatt nem tisztult, nem tisztulhatott le annyira, mint az udvarbírók esetében. Amíg az udvarbírói feladatokkal is megbízott kapitányokat a kamara gazdasági vonalon bármikor elszámoltathatta, addig a vélt és valós hatalmaskodásokat, önkényes birtokadományozásokat, foglalásokat csak alkalmi testület felállításával ellenőrizhették. Hasonlóan az udvarbírók munkájának ellenőrzésében kialakult megoldások vázolásához, tekintsük most át, hogy a klasszikus kapitányi feladatok és a kapitány személye felett (katonai feladatok, közigazgatás, igazságszolgáltatási szerepek) milyen ellenőrzési lehetőségek kínálkoztak a XVI-XVII. században. • Talán a legmarkánsabb különbség, hogy a kapitányi feladatok politikai és katonai természetét tekintve a kapitánynak nem volt írásos elszámolási kötelezettsége, munkájára esküjével felelt. • Ha feladatát rosszul végezte felelősségre vonhatták, azonban ennek megítélése nagyobb körültekintést kívánt meg, mint az például, ha az udvarbíró egysze117