Arrabona - Múzeumi közlemények 44/2. - A Castrum Bene Egyesület 12. Vándorgyűlése (Győr, 2006)

Sós István: A várkapitányok ellenőrzésének igénye és gyakorlata a végvárak kora újkori igazgatásában

SÓS ISTVÁN A VÁRKAPITÁNYOK ELLENŐRZÉSÉNEK IGÉNYE ÉS GYAKORLATA ... Sós István A VÁRKAPITÁNYOK ELLENŐRZÉSÉNEK IGÉNYE ÉS GYAKORLATA A VÉGVÁRAK KORA ÚJKORI IGAZGATÁSÁBAN Az egykorú leírások, a fennmaradt források és a szakirodalomban is, ha a várakban folyt életről van szó, igen gyakran tűnik fel a vár irányításában fontos szerepet betöltő, erőszakos, hatalomra és vagyonra éhes kapitány sztereotip személyisége, aki a nem különbül megátalkodott, sóvár és kapzsi udvarbíróval folytat sokszor kemény öszszeütközésekig fajuló vitákat. A korszak közállapotait ismerve a hatalmaskodás és a harácsolás lehetőségei széles skálán mozogtak, azonban a közigazgatásban és a hadügyi irányításban, ebben az időszakban bekövetkező, szinte minden területen felismerhető központosítás igénye már a korszak elejétől érzékelhetően gátat kívánt szabni a kinevezett tisztviselőgárda túlkapásainak, a rendszeres és átfogó ellenőrzések, ellenőrzési rendszer kialakításával. Tanulmányomban a XVI-XVII. század folyamán végvárakban szolgált, uralkodó által kinevezett kapitányok munkájának ellenőrzését, a központosítás során megnyilvánuló kontroll igényét és a valóságban lezajlott vizsgálatok körülményeit kívánom bemutatni, a központi kormány és felügyeleti szervek információgyűjtése során keletkezett, külön forráscsoportot nem alkotó iratok és azok szempontjainak segítségével. Ezek a különböző időszakokban és különböző céllal, ez által eltérő részletességgel és rálátással készült források nem alkotnak sem történészi, sem levéltári értelemben önálló forrástípust, azonban a végvárakban folyt mindennapi élet egy pillanatáról és így a kapitány napi munkájának megítéléséhez egyedi, más forrástípusokkal is jól összehasonlítható képet nyújthatnak. Az ellenőrzés formáinak kialakulása, a hadügyi és a gazdasági modernizáció, az irányítás fejlődésének egyik lényeges eleme volt. Alkalmazásának igénye és gyakorlata csupán ebben az időszakban alakult ki és bevallhatjuk, nem is mindig a legjobb hatásfokkal. Ez a modernizáció Kenyeres István megállapítása szerint két lényeges szempont szerint zajlott a katonai és gazdasági irányítás szinte teljes területén. Az első szempont a katonai és gazdasági hatáskörök tisztázása, illetőleg azok szétválasztása volt, annak ellenére, hogy a végvárak irányításában a két terület mondhatni elválaszthatatlanul összeforrott. Emellett a másik legfontosabb szempont, az ellenőrzés intézményének és gyakorlatának létrehozása volt. A várak és a váruradalmak irányításában a XVI. század végéig több új modellel kísérleteztek, hogy a középkorban már kialakult és jól működő irányítási szervezeteket a megváltozott igényeknek megfelelően átszervezzék a katonai és gazdasági hatékonyság megőrzése érdekében, illetve az uradalom adott körülményei és a birtokos adta feltételek között a maximumra tornázzák. A végvárakban és az uradalmakban szolgálatot teljesítő tisztviselők tevékenységének megfelelő módon való értékeléséhez elengedhetetlen a korabeli hivatali struktúrák ismerete. Egyes tisztviselők munkáját, tetteinek motiváltságát pontosabban érthetjük meg, ha ismerjük, hogy milyen rendszerbe illeszkedtek, hatáskörük, megbízásuk mire terjedt ki, ki volt a felettesük, kinek milyen módon feleltek munkájukért. A korabeli források és vizsgálatok mai értékelésékor ennek kell lennie az elsődleges szempontnak. 113