Arrabona - Múzeumi közlemények 44/1. Ünnepi köte a 65 éves Tomka Péter tiszteletére (Győr, 2006)
Szőke Béla Miklós: Nagy Károly hadjárata az avarok ellen 791-ben
SZŐKE BÉLA MIKLÓS NAGY KÁROLY HADJÁRATA AZ AVAROK ELLEN 79I-BEN Ugyanezen év végén arról is hírt hallunk, hogy a szaracénok Septimania-nál betörnek az országba, megütköznek a határőr sereggel és az ottani grófokkal, sok frankot levágnak, majd győztesen visszatérnek hazájukba. 83 Ugyanakkor pedig Károly legidősebb fattyú fia, Púpos Pippin is megpróbálja kihasználni, hogy Károly az avarok elleni háborúra készülve a telet Bajorországban tölti, nem követi őt Regensburgba, hanem „betegséget színlel, és apja ellen összeesküvést sző a frankok főemberei között". 84 Az egymást erősítő rossz hírek hatására úgy dönt a király, hogy Regensburgból visszatér Franciába; a telet és húsvétot már Frankfurtban tölti. „Púpos" Pippin, a szászok és a szaracénok hiába reménykednek egy hathatós avar ellentámadásban vagy legalább egy erőteljesebb avar ellenállásban, ez a legcsekélyebb mértékig sem valósul meg. 85 Az avarok nemcsak 791-ben, de később sem mutatnak komoly ellenállást a frankokkal szemben (Deér 1965, 764-766. A későbbi években is megmutatkozó erőtlen ellenállás miatt fáradt, enervált népnek tartja az avarokat). A frank birodalmi évkönyvek írója a fenti események ellenére fontosabb hadi esemény nélkül zajlónak írja le a 792. évet, hiszen „semmiféle hadjárat nem volt". 86 Az év fő híre a Duna-Majna csatorna megépítése Altmühl és Rednitz között, ami Károly személyes irányítása mellett egész ősszel zajlik. Károly a csatorna elkészülte után azon hajózik el a Majnáig, majd a würzburgi Szt. Kilián kolostorban ünnepli a karácsonyt. 87 Károly tehát egy időre felhagy az újabb avar hadjárat megindításával, de az előkészületeket nem szünteti meg. így pl. egy szétszedhető és újra összeépíthető pontonhidat ácsoltat, hogy azt a „jelzett hadjáratban a Dunán felhasználja", 88 és nem hagy fel az avar határvidék nyugtalanításával sem. 89 Hogy végül mégsem kezd nagyobb hadjáratba, azt a szászok és szaracénok harci kedvének feltámadása mellett az is befolyásolhatja, hogy az egész birodalmat és Itáliát is éhínség 90 sújtja, s ez igencsak megnehezíti, sőt gyakorlatilag el is lehetetleníti, hogy az avarok ellen egy ütőképes sereget hívjon hadba. Összességében tehát megállapíthatjuk, hogy a közel egy évtizede érlelődő, tudatosan előkészített hadjárat, amit 791 őszén Nagy Károly személyesen vezet az avarok ellen — az elemzők egy részének véleményével ellentétben — valójában eseménytelen, vértelen és teljesen eredménytelen marad. A „frontok" a háború után is lényegében ugyanott húzódnak, mint annak előtte, a támadás látszólag nem bolygatja meg az avar kaganátus belső életét. A hadjárat eredményét legtömörebben az Ann. Mosellani foglalja össze, amikor úgy fogalmaz, hogy eandem provinciám (=Hunia) ex magna parte vastatam, non tarnen ex integro subactam ( MGH SS XVI494, idézi: Csendes 1970, 99). JEGYZETEK 1 Einhardi Vita Karoli Magni c. 11 (Rau I. 180): Maximum omnium, quae ab illó gesta sunt, bellorum praeter Saxonicum huic hello successit, illud videlicet, quod contra Avares sive Hunos suceptum est. Einhard nemesi család gyermekeként 770 táján Maingau-ban született, Fuldában, majd Toursban nevelkedett, a királyi udvarban Alcuin tanítványa, később Nagy Károly tanácsadója és kancellárja, 817-től a társuralkodóvá emelt Lothar különleges tanácsadója. 840 márc. 14.-én hunyt el, Seligenstadtban (Rau I. 157-158). 2 Mint pl. a 790. évben, amikor közvetve ugyancsak a két (vagy több?) avar herceghez küldött frank követekről olvashatunk: Ann. qui dicuntur Einhardi, a. 790. (Rau I. 58.): ...legatos Hunorum et audivit et suos vicissim ad eorum principes misit. Agebatur inter eos de confiniis regnorum suorum, quibus in locis esse deberent. (magyarul: Szádeczky-Kardoss 1998, 277.) 3 Kazár típusú, szakrális kettős királyságra gondol Alföldi 1933; Deér 1965, 758-763, mások szerint nincs szó a hatalom és vezetés ilyen megosztásáról a késő avar kori forrásokban vö. Bóna 1984, 334., s vannak még szkeptikusabbak is Erdélyi 1982, 197., és Pohl 1988a, 293-300.; Pohl 1988b, 271. 509
