Arrabona - Múzeumi közlemények 44/1. Ünnepi köte a 65 éves Tomka Péter tiszteletére (Győr, 2006)

Molnár Attila: A Hallstatt-kultúra emlékei a Sokoró-vidéken

MOLNÁR ATTILA A HALLSTATT-KULTÚRA EMLÉKEI A SOKORÓ-VIDÉKEN Molnár Attila A HALLSTATT-KULTÚRA EMLÉKEI A SOKORÓ-VIDÉKEN E rövid tanulmány célja az őskorkutatás szempontjából viszonylag elhanyagolt területnek számító Sokoró-vidék Hallstatt-kori emlékanyagának vázlatos áttekintése. A környék kora vaskorának vizsgálata természetesen nem korlátozódhat a Sokoró három vonulatára, tekintettel kell lennünk a Sokoróalja, a három hegyvonulattól nyugatra ill. keletre eső alacsonyabb fekvésű területek lelőhelyeire is, melyek a Hallstattperiódusban egyazon településtömbhöz tartozhattak. A földrajzi lehatárolás persze nem könnyű: délnyugati irányban, a Marcal-medencében egybefüggő kora vaskori településrendszerrel kell számolnunk, így az általunk kiválasztott terület igencsak mesterségesnek tűnhet — nem véletlenül tárgyalja Patek Erzsébet egy egységként a Bakony előterének és a Marcal-medencének Hallstatt-kori leleteit (Patek 1993, 62 ff). Ugyanakkor a Dunántúl kora vaskori lelőhelyeinek — a kutatás intenzitása által erősen meghatározott — területi csoportosítása összességében elég vázlatosnak tekinthető és sok vitára nyújt lehetőséget. A valós lelőhelytérképet összeállítva mindenesetre az itt tárgyalt terület a Hallstatt-kultúra kutatása szempontjából jóval fontosabbnak tűnik, mint azt a szakirodalmat áttekintve első látásra gondolnánk. A Sokoró és Marcal közötti terület egésze sűrűn benépesült volt a korszakban, akárcsak a szemerei és csanaki vonulat közötti völgy is. Hogy a Pándzsa-völgy és a pannonhalmi vonulat a lelőhelykataszterekben legfeljebb a ravazdi kincs kapcsán szerepel, véleményem szerint inkább kutatástörténeti, mintsem valós okokra vezethető vissza. Ha mindenáron ragaszkodunk tehát a Hallstatt-kultúra területi egységekre való bontásához, úgy a Sokoró-vidék Hallstatt-kori csoportja éppoly joggal tekinthető külön egységnek, mint Sopron vidéke vagy a Somló-környék. A környékről már korán kerültek elő kora vaskori tárgyak, a legelső, máig legjelentősebbként számon tartott leletünk, a kisravazdi kincs 1845-ben jutott a pannonhalmi régiségtárba (Fekete 1973). A győri bencés főgimnázium értesítőjében évről évre megjelenő gyűjtemény-gyarapodási lajstrom hallstatti bronztárgyai mögött ugyanakkor elsősorban az Urnamezős-kultúra hagyatékához tartozó leleteket sejthetünk. A Hallstatt-kultúra emlékeiről Börzsönyi Arnold tudósít a nagybaráti halomsírok feltárásának eredményeit ismertetve — tanulmánya máig a legtöbbet idézett, a környék kora vaskorával foglalkozó munkák közé tartozik (Börzsönyi 1909). A későbbiek folyamán kevesebb szó esik a Sokoró tágabb vidékének Hallstatt-koráról. Fontos leletanyagot tett közzé Nagy László a Nagydém-Középrépáspusztán feltárt temető publikálásával: a lelőhely később egy nem túl hosszú ideig használt nevet is adott a Hallstatt-kultúra ún. köznépi temetőinek (Nagy 1939.). Rövid kutatástörténeti áttekintésünkben meg kell még említenünk Mithay Sándor nevét, aki talán a legtöbbet tette a Sokoró-vidék és Sokoróalja kora vaskori, és általában őskori történetének jobb megismeréséért (Mithay 1956, 1970). Az elmúlt évtizedekben is fontos ásatások folytak a vidéken — elsősorban Pusztai Rezső és Figler András vezetésével. A múltban egyéb dunántúli vidékek Hallstatt-kutatása főként a magaslati telepek és halomsírok vizsgálatára koncentrálódott, melyek már korán a korszakra irányították a régészettudomány úttörőinek figyelmét. Hogy a Hallstatt-kultúra kutatástörténetében igen szerény helyet foglal el a Sokoró-vidék emlékanyaga, talán éppen a halmok és magaslati telepek hiányának számlájára írható. A térségből persze nem hiányoznak a kora vaskori arisztokrácia tumulusai, elég csak a fent említett nagybaráti halomsírokra gondolni. Az itt megfigyelt hét halom legnagyobbikában Börzsönyi Arnold gazdag fakamrás sírt tárt fel 1908-ban, ahonnan a kerámiaanyag mellett több337